Kim Kardashian emiatt haragította magára a rajongóit - „Ezzel tönkretetted a karriered”
Kim Kardashian reakciója a Balenciaga-botrányra nem nyerte el a rajongók tetszését.
Kim Kardashian vasárnap este törte meg a csendet a Balenciaga-botrány kitörése óta. A divatcég a múlt héten azért került kellemetlen helyzetbe, mert legújabb kampányfotóikon kisgyerekek szerepeltek BDSM-ruhákba öltöztetett plüssmackótáskákkal. Sőt, egy másik kampányukban az amerikai legfelsőbb bíróság gyermekpornótörvényéről szóló jogi dokumentumok szerepeltek.
Miután kirobbant a botrány, a cég egyből bocsánatot kért, a felvételeket pedig minden platformjukról eltüntették. Mivel Kardashian a márka első számú arca, így a rajongók már napok óta várták, hogy reagáljon valamit a cég baklövésére, végül ezt a valóságshowsztár meg is tette, de ezzel a nyilatkozatával nem csillapította a kedélyeket, helyette csak ártott magának.
Kim Kardashian reakciója a Balenciaga botrányára
Kim a Twitteren és az Instagramon is megosztotta a közleményét, ami így szólt: „Az elmúlt napokban csendben voltam, nem azért, mert nem találtam volna undorítónak és felháborítónak a legutóbbi Balenciaga-kampányt, hanem azért, mert lehetőséget akartam annak adni, hogy beszéljek a csapatukkal, és megértsem, hogyan történhetett ez meg” - kezdte a mondandóját.
„Négygyermekes anyaként megráztak a felkavaró képek. A gyermekek biztonságát a legnagyobb tisztelettel kell kezelni, és a gyermekbántalmazás normalizálására irányuló kísérleteknek nem lehet helye a társadalmunkban - pont. Nagyra értékelem, hogy a Balenciaga eltávolította a kampányfotókat, és bocsánatot kért. A velük való beszélgetés után úgy gondolom, hogy megértik a probléma súlyosságát, és megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő.”
Hozzátette, jelenleg újraértékeli a márkával való kapcsolatát, mindezt arra alapozva, hogy a cég csapatának tagjai hajlandók vállalni a felelősséget a tetteikért.
A Twitteren rengeteg támadó kommentet kapott amiatt, mert nem bontotta fel automatikusan a szerződését a céggel a botrány kitörése után.
- Ezzel véget ért a karriered. Lehetőséged volt arra, hogy helyesen cselekedj, de csak kibúvót kerestél. Vége a játéknak.
- Töröld ezt, és majd tedd közzé a helyes közleményed, ami így szól: „megszakítom a kapcsolatot a Balenciagával, mert a kampányukban a gyerekeket érintő zavaró képek jelennek meg”. Ez az egyetlen kijelentés, amit meg kellett volna tenned.
- Kim, ebben semmi véletlen nem volt! Az egész végig volt gondolva és zavaróan perverzre sikeredett.
Kim, there was nothing accidental about it. It was well thought out and disturbingly perverted. pic.twitter.com/FSo1NW5kPy
— Primod (@chrisprimod) November 28, 2022
- Nem! A gyerekek szexuális zaklatását reklámozták ezekkel a képekkel! Hogy a fenébe mondhatod, hogy megértették a probléma súlyosságát? Ezek után pedig még mindig nekik dolgozol, anyukaként? Ez csak azt mutatja, mennyire túlvédelmezett életed van. Fogalmad sincs, milyen hatással van ez az egész ügy az áldozatokra. Undorító.
- Most már értem, Kanye (Kim Kardashian exférje - a szerk.) miért akarja a gyerekeiteket mindenáron megvédeni! Szánalmas közlemény!
- Kim, nincs szükséged pénzre tőlük! Átlépték a határt, és egy négygyerekes anyukaként és tisztességes emberként ezzel tisztában is vagy. Itt nincs semmiféle szürke zóna! Cselekedj helyesen, és azonnal szüntess meg velük minden kapcsolatot, ha nem így lesz, akkor ezzel a nyilatkozatoddal csak ki akartad őket mosdatni a bajból.
Kendall és Kylie Jenner plasztikája
Képes összeállításunkban végignézheted Kim Kardashian húgai, Kendall és Kylie Jenner látványos átalakulását.
Kendall és Kylie Jenner plasztika előtt és után: Kim Kardashian húgai jócskán átalakultak
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary