Részegen tántorgott az utcán! Megijesztette a járókelőket a színész
Kiefer Sutherland ismét olyannyira a pohár fenekére nézett, hogy menni sem tudott.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kifer Sutherland a napokban ismét rendesen felöntött a garatra. A TMZ magazin szerint az amerikai filmsztár jócskán magába döntött skót whiskyből a Los Angeles-i King Eddy Saloon bárban, így az italozás végére nemcsak egyenesen menni, de segítség nélkül állva maradni sem tudott, a járókelők támogatták el autójához.

Volán mögé ezúttal szerencsére nem ült, tanult korábbi eseteiből, a slusszkulcsot rábízta a testőrére. A 45 éves színészt már kétszer elítélték ittas vezetésért. Először 2004-ben, majd három év múlva, 2007 őszén.
 

Kate Moss gyakran a pohár fenekére néz

Kate Moss már fiatalon elhíresült züllött életviteléről, 2005-ben pedig nagy botrány lett belőle, amikor nyilvánosságra került egy fénykép, mely kokainszippantás közben örökítette meg az angol szupermodellt.

A 37 éves sztár a legfrissebb képek tanúsága szerint még mindig nem érzi úgy, hogy ideje lenne felhagynia a bulizással és az ivászattal.

Ezt is szeretjük