Pénteken volt a nagy nap! Egy 27 évvel fiatalabb nőt vett el az ismert színész

Kelsey Grammer újdonsült nejével New Yorkban kelt egybe, egy színház színpadán.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly decemberben még nem árulta el a sajtónak, hogy mikor lesz az esküvő - ma már azonban Kelsey Grammer ismét nős férfinak mondhatja magát.

A Frasier - A dumagép 56 éves sztárja február 25-én negyedszerre is kimondta a boldogító igent, választottja pedig nem más, mint a 29 éves Kayte Walsh.

Színházban keltek egybe

Bár az ara több mint 25 évvel idősebb a színész-humoristánál, úgy tűnik, a korkülönbség - sőt, még a zuhogó eső - sem állt a boldogságuk útjába, olyannyira, boldogabbak, mint valaha!

A nagy eseményre a New York-i Longacre Theater színpadán került sor, ahol Grammer az Őrült nők ketrece című műben játszik.

Ráadásul, hogy összekössék a munkát a szórakozással - és még spóroljanak is - a darab díszleteit is felhasználták a menyegzőhöz.

Természetesen azért nem töltötték az egész estét a színházban, miután összeadták őket, a friss házasok és a mintegy 150 meghívott vendég átvonultak a Plaza Hotel báltermébe, ahol hajnalig folyt a vigadalom.

Háromszor elvált

Az ötszörös Emmy-díjas sztár egyébként igencsak változatos magánéletet tudhat magáénak, hiszen ez volt a negyedik esküvője, és feleségeitől négy gyermeke született.

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

1982 és 1990 között Doreen Alderman táncoktató volt a felesége, lányuk, Spencer Grammer azóta édesapja nyomdokaiba lépett, és színésznő lett.

A válás után Grammer összejött Barry Buckner sminkessel, aki szintén szült neki egy kislányt. A nőt mégsem vette el, helyette 1992-ben Leigh-Anne Csuhany sztriptíztáncosnővel állt oltár elé, de ez a házasság mindössze egy évig tartott. A férfi szerint neje nem volt beszámítható, egy alkalommal fegyverrel is megfenyegette - majd, miután megbeszélték, hogy külön utakon folytatják, a nő öngyilkosságot kísérelt meg, amitől elvetélt.

Grammer harmadszorra Camille Donatacci egykori Playboy-modellel lépett frigyre, akivel előzőleg egy vakrandin ismerkedett meg. Tőle - helyesebben béranyától - egy fia és egy lánya született. Camille-lel végül 13 év után váltak külön, 2010 nyarán.

Néhány hónap elteltével Grammer bejelentette, hogy hamarosan megszületik ötödik gyermeke barátnőjétől, Kayte Walshtól, de kiderült, a bájos szőkeség hat héttel később elvetélt. Decemberben már az eljegyzésről szóltak a hírek, majd februárban összeházasodtak.

Ezt is szeretjük