Dögös bombázóvá fogyott a 46 éves Kathy Ireland
Az egykori fürdőruhamodell gyermekei születése után alaposan elhagyta magát, de most újra a régi.
Ki gondolná, hogy a manapság szinte kizárólag kosztümben látható Kathy Ireland egykoron dögös bikinikben kereste a kenyerét?
A szépség 1984-ben, 22 évesen díszítette először a Sports Illustrated magazin évente egyszer kiadott különszámát, melyben szebbnél szebb modellek kellették magukat vérforraló bikinikben és csábos fürdőruhákban.
Olyan népszerűségnek örvendett, hogy egészen 1996-ig szinte minden évben láthatóak voltak fotói a színes újság lapjain, sőt, több alkalommal a borítóján is.
A modellkedés mellett szép lassan üzletasszony is vált belőle, miután megalapított a Kathy Ireland Worldwide márkatermék forgalmazó céget, melynek ő a többségi tulajdonosa. Emellett fitneszkazettákat adott ki, és több könyve is megjelent.
Már nem pózol bikiniben
Bár a magánéletére sem lehet panasza, hiszen jóideje Greg Olsen a férje, mégis, harmadik gyermeke 2003-as születése után kicsit elhagyta magát, aminek hamarosan meg is lett az eredménye. Amikor ugyanis fia nemrég lefotózta, miközben sütit sütött Santa Barbara-béli házukban, megdöbbenve szembesült pocakjának méretével.
- Azt mondta a fiam: Anya, úgy nézel ki, mintha terhes lennél! Én meg csak álltam ott elhűlve, és nem ismertem magamra azon a fotón. Olyasvalakit láttam, aki túlhajszolt, túlsúlyos, túl, túl minden – mesélte.
A Real Solution for Busy Mums, azaz a Végső megoldás elfoglalt anyák részére című legújabb könyvében fogalmazza meg a problémát, ami sok anyát elér. Ők azok, akik mindenkit fontosabbnak ítélnek meg, mint saját magukat. A 46 éves Ireland például bevallja, észrevétlenül kúszott fel rá több, mint tíz kiló.
Ebbe azonban nem nyugodott bele. Szerencsére egyik barátja éppen táplálkozási tanácsadó és személyi edző, aki ellátta hasznos tanácsokkal. A desszertek megvonásával, egészségesebb ételekkel, no, és persze heti három edzéssel sikerült is visszafogynia lánykori alakjára.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Ám hogy esetleg egy címlap erejéig belebújna-e újra egy dögös bikinibe, arra határozott nemmel felelt.
- Nem, azt nem szeretném. Elsősorban a férjemnek és a gyerekeimnek akartam lefogyni, hogy még sokáig velük lehessek.