Bárgyú arccal támolygott a hullarészeg Kate Moss
Kate Moss tudvalevőleg imád bulizni, de azért az elmúlt évek során megtanulhatta volna, mennyi az elég.
Úgy tűnik, vannak dolgok, amik sosem változnak. Példának okáért itt van ugye Kate Moss, a 36 éves, egygyermekes szupermodell, aki egyike a világ legjobban kereső kifutótündéreinek - és mégis, képes újra és újra kínos helyzetben hozni magát.
Hol a ruházatával hívja fel magára a figyelmet, hol pedig hajnalig tartó tivornyáival - mint ahogy történt ez legutóbb is. A néhány napja készült képek tanúsága szerint a modell alaposan felöntött a garatra, amikor barátnőjével úgy döntött, felkeresni kedvenc szórakozóhelyeit Londonban.
Anyaként is részegeskedik
Először a Wolseley étteremben hangolták magukat az éjszakára, és miután kellőképpen teletömték a bendőjüket étellel-itallal, átmentek a Sohóba, hogy az Ivy Clubban folytassák a bulit.
Hogy a kiruccanás remekül sikeredett, arra a bizonyság az, hogy Moss távolba révedő tekintetettel és bárgyú vigyorral támolygott ki hajnaltájban az épületből. Olyannyira részegnek tűnt, hogy barátnőjébe kellett kapaszkodnia, ráadásul örökké füstölgő cigarettája hamujával is alaposan összemaszatolta mind a saját, mind a másik nő ruháját.
Pedig életvitele miatt már nemegyszer összekapott kedvesével, Jamie Hince-szel, és mindig letette a nagyesküt, hogy soha többé nem kerül az alkohol miatt kellemetlen helyzetbe. Persze lehet, hogy ezúttal is megbocsát neki a The Kills rockere, hiszen ismerőseik szerint teljesen odavan a bohó szupermodellért.
Állítólag már menyasszony
- Jamie már számtalanszor megkérte Kate kezét. Aki ismeri őt, tudja, hogy megőrül a modellért, és bármelyik percben elvenné – mesélte egy forrás a Daily Starnak.
Azt is hozzátette, ennek ellenére egyikük sem vágyik tradicionális esküvőre - Moss a legszívesebben elszökne kedvesével, hogy titokban házasodjanak össze, amikor úgy érzi, eljött az idő.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
- Tudják, Kate sosem azt teszi, ami illő, hanem ami neki tetszik – mondta ki a nagy igazságot a megkérdezett barát.















