Csúnya véget ért a sztárpár házassága - Ki kellett hívni a rendőröket
Megint áll a bál Jon és Kate Gosselin körül.
- Auschwitzban halt meg a 14 éves lány: utolsó fotói még megrázóbbak színesben
- "Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, de a férje majd bejáratja" - Magyar nők megrázó vallomásai a férjöltésről
- Kiderült, Dobó Kata miért szakított Andy Vajnával: 8 év után zárta le élete egy szakaszát
- Varga Feri után felesége is lefogyott - Balássy Betty ennyire karcsú lett
- Az 50 évvel ezelőtti Budapestről kerültek elő fotók: nagyon más volt akkor az élet a fővárosban
A hazánkban is régóta futó Jon, Kate és nyolc gyerek című műsor házaspárja ugyan már hét éve elvált, azonban még mindig nem bírnak megegyezni egymással a gyerekek felügyeletét illetően.
Rendőrségi ügy lett a vitájukból
Tegnap óriási balhé kerekedett, amikor egyikük fogorvoshoz vitte a kislányukat, majd a másikuk megjelent, és hatalmas jelenetet rendezve haza akarta vinni magával a gyereket. A rendelőben dolgozó asszisztens értesítette végül a rendőrséget, akik kiérkezve a férfi gondjaira bízták a kislányt, Kate Gosselint pedig megkérték, hogy távozzon a helyszínről - letartóztatás nem történt.

Nem ez az első eset, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia egy vitájuk során: 2009-ben a szomszédok hívták ki őket, miután Kate órákon keresztül üvöltött a férjével, mert nem volt szimpatikus neki a bébiszitter, akit Jon felvett.
