Károly herceg teljesen másképp bánt nyilvánosan Dianával, mint Kamillával: ez volt az oka
Az Egyesült Királyság trónjának elsőszámú várományosa sokkal közvetlenebb a második feleségével.
Károly herceg még 1971-ben ismerte meg Kamillát, akibe azonnal beleszeretett, ami nem is csoda, hiszen nagyon sok volt bennük a közös. Körülbelül egy évig alkottak egy párt, majd kiderült, Erzsébet királynő nem támogatja, hogy fia nőül vegye őt.
Ennek oka az volt, hogy Kamilla hercegné semmilyen öröklött ranggal nem rendelkezett, ez pedig akkoriban nem fért bele a királyi családnak. A trónörökösnek méltó menyasszonyt kellett találnia. 1973-ban, szakításuk után Károly herceg kihajózott a királyi haditengerészettel, Kamilla pedig férjhez ment Andrew Parker Bowleshoz.
Károly herceg másképp bánt Dianával, mint Kamillával
Évekkel később, 1977-ben a trónörökös megismerkedett az akkor csupán 16 éves Diana hercegnővel, akinek szépsége állítólag már akkor felkeltette az érdeklődését. Komolyabban udvarolni azonban csak évekkel később kezdett el, 1980-ban egy lovaspólómeccsen találkoztak újra. 1981 nyarán házasodtak össze az évszázad legnagyobb esküvőjén, a menyasszony akkor húszéves múlt.
A nyolcvanas és kilencvenes években számtalan alkalommal járták be a világsajtót olyan fotók, amelyeken a szomorú, magányos Diana hercegnő méterekre ült vagy állt a férjétől, Károly hercegtől a hivatalos eseményeken. Szinte soha nem volt köztük szemkontaktus, apró érintéseknek nyoma sem volt, a mosoly, a csók pedig még ennél is ritkábban fordult elő. Nevetésről pedig szó sem lehetett.
Károly herceg ezzel szemben teljesen másképp bánik második feleségével, Kamilla hercegnével a nyilvánosság előtt. A különbség tényleg ordítóan nagy. Az Express magazinnak nyilatkozó testbeszédszakértő, Inbaal Honigman szerint ennek komoly oka van.
- Károly herceg rendszeresen biztatja a feleségét, Kamillát. A párnál megfigyelhető, hogy gyakran karolnak egymásba, a másik szemébe néznek, mosolyognak rá, általánosságban keresik a közelséget a másik féllel. Egy melegszívű, figyelmes, még romantikusnak is mondható férj látszik a szemünk előtt, aki rajong a nőért, aki mellette van - elemezte a lapnak a szakértő a párosról készült képeket és videókat.
- Gyakran fotózzák le őket egymás felé fordulva, ugyanabban a testtartásban. Ez a házaspár tényleg szerelmes, és jól érzik magukat egymás társaságában - folytatta.
- Ha megnézzük a régi fotóit, amin Diana hercegnővel látható, egy nagyon más Károly herceget vehetünk szemügyre. A hivatalos képek és néhány magánfotó alapján elmondható, hogy Diana gyakran volt szégyenlős, visszahúzódó, miközben a férje elégedetlen és távolságtartó. Ráadásul sokszor teljesen másfelé fordultak, minél távolabb a másiktól. Mindig több méter volt köztük, és szinte soha nem néztek össze - tette hozzá Honigman.
A fenti elemzés is alátámasztja tehát azt, amit mindig hallani lehet: Károly herceg nem volt szerelmes Diana hercegnőbe, vagy csak nagyon rövid ideig. Ezzel szemben a szívek királynője szerette a férjét, így sokat szenvedett. Károly és Kamilla állítólag Harry herceg születése után kezdtek viszonyba, amit hosszú éveken át folytattak. Diana hercegnő 1997-ben bekövetkezett tragikus halála után elbújtak a kíváncsi szemek elől, majd 2005-ben, Vilmos és Harry jelenlétében összeházasodtak.
Katalin hercegné Diana hercegnőt másolta
A hercegné kifinomult stílusáról ódákat zengenek a divatszakértők, nem csoda, hogy nők millióit inspirálja világszerte. Mielőtt útnak indult volna férjével, nem más, mint Diana hercegnő ihlette meg. Vilmos édesanyja imádta a kék ruhákat, sőt amikor Diana 1992-ben Dél-Koreában járt, akkor egy királykék blézert, hozzá árnyalatban passzoló szoknyát viselt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/ C. Wilson