Autóbalesetben elhunyt a 27 éves Justin Mentell
Mentell karrierje még csak néhány éve indult be, de azóta olyan filmekben szerepelt, mint például a Boston Legal.
A legfrissebb hírek szerint 2010. február elsején, a hajnali órákban a Wisconsin állambéli Madisontól délnyugatra halálos balesetet szenvedett a 39-es országúton a 27 éves Justin Mentell színész.
A fiatal sztár dzsipjével lesodródott az útról, majd egy meredek töltésen lezuhanva nekiütközött egy fának, jelentette a Wisconsin State Journal. Az összetört gépjárművet a reggel folyamán egy arra járó farmer pillantotta meg az útról. Azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget, de a kiérkező hivatalos szervek már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Örökre elaludt
A rendőrség megállapítása szerint Mentell valószínűleg elaludt a volán mögött, ez okozta a tragédiát, ráadásul nem volt bekötve, így az ütközés következtében kizuhant az autóból.
Az 1982-es születésű, texasi Justin Mentell egészen gyerekkorától színésznek készült. Háromévesen lépett először színpadra, a Miss Liberty című darabban. Miután szüleivel Wisconsinba költöztek, sikerrel felvételizett a Northbrook Children’s Theater társulatához, ahol több lehetőséget is kapott, hogy tehetségét kibontakoztassa a közönség előtt.
Most volt beindulóban a karrierje
Később a Northern Illinois University falai között színészetet tanult, diplomáját 2005-ben kapta meg. Ezután igyekezett a filmszakmában is megvetni lábát.
Több független alkotás után aztán bekerült a Boston Legal című népszerű ügyvédes sorozatba, ahol a 2005-2006-os évadban Garrett Wells szerepét játszotta.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.















