Ez a nő rabolta el Julio Iglesias szívét - Ő a legendás énekes felesége

Julio Iglesias és felesége már 28 éve együtt vannak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Julio Iglesias az egyik leghíresebb spanyol énekes: nők milliói rajongtak érte fiatalkorában. A világsztár első házassága Isabel Preyslerrel nyolc év után zátonyra futott, pedig három közös gyerekük is született, közülük a legkisebb Enrique Iglesias. Julio azonban nem maradt elvált, második feleségét, akivel már 1990 óta együtt van, 2010-ben vette feleségül.

Öt gyermekük született

A holland modell, Miranda Rijnsburger és az énekes 1990-ben találkoztak. A szikra rögtön megvolt kettejük között. Az Iglesias-nál 22 évvel fiatalabb nő öt gyermekkel ajándékozta meg az énekest: három fiuk és két ikerlányuk van. Legnagyobb gyermekük 1997-ben, a legkisebb pedig 2007-ben jött a világra.

Érdekes, hogy megismerkedésük után húsz évvel házasodtak csak össze. A People magazinnak 2010-ben Julio Iglesias ezt nyilatkozta erről:

- Néha én magam sem értem, miért vártunk ennyi éven keresztül. Beszélgettünk a házasságról öt-hat alkalommal, sőt, már terveztük is régóta az esküvőt - mesélte a lapnak az énekes.

A pár 28 év után is rajong egymásért, 2017-ben Julio Iglesias az Instagram-oldalára ezt az üzenetet posztolta ki felesége születésnapja alkalmából: "Nem gondoltam volna fiatalként, hogy találhatok egy olyan embert, amilyen te vagy. Megkönnyítetted az életem, pedig nem egy egyszerű sorssal rendelkezem. Szeretlek."

Gyönyörű nő Andrea Bocelli felesége - 25 év van köztük, mégis imádják egymást

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük