"Az anyaságban nincs semmi szexi!" Őszintén mesélt az ismert színésznő
Julianne Moore legutóbb az InStyle magazinnak adott interjút.
Kevés olyan közéleti szereplő van, aki az anyaságról nem mint valamiféle rózsaszín felhős állapotról mesél, hanem a nehézségeket is elismeri.
Julianne Moore azonban kétségkívül az utóbbiak táborába tartozik - még akkor is, ha nyilatkozataival olykor kivívja az amerikai anyák rosszallását.
Nem kertelt
Legutóbb a kétgyermekes sztármami például az InStyle magazin kérdéseire válaszolgatott, és bizony nem szépítette a dolgokat.
Egyebek között elárulta, hogy szerinte az anyaságban semmi szexis nincs, az ember ugyanis képtelen a külsejére és a vonzerejére koncentrálni, amikor a gyerekei körül ténykedik.
- Az, hogy naponta elhozom őket a suliból, aztán megyünk a szemészetre, majd kiteszem őket a kosáredzésen - nos, ettől cseppet sem érzem magam szexinek - vallotta be.
Mindehhez hozzáfűzte, ahhoz, hogy igazán nőnek érezze magát, távol kell lennie a porontyaitól, és ez leginkább akkor valósulhat meg, amikor mondjuk a férjével elutazik valami nyugalmas kis helyre, hogy kettesben legyenek.
Nem siették el a házasságot
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, igyekszik annyi időt tölteni a 13 éves Calebbel és a nyolcéves Liv Helennel, amennyit csak tud - de néha neki is szüksége van feltöltődésre.
A négy Oscar-jelöléssel büszkélkedő, ötvenéves színésznőnek ez már a második házassága. Első férjétől 1995-ben vált el, és hamarosan megismerkedett a nála tíz évvel fiatalabb Bart Freundlich rendező-producerrel. Az esküvőt nem siették el: már megvolt mind a két gyermekük, amikor 2003-ban oltár elé álltak, és azóta is együtt vannak.
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Julianne Moore-t a magyar mozirajongók legutóbb a Pippa Lee négy élete című filmben láthatták, a számos díjjal és jelöléssel kitüntetett The Kids Are All Right viszont még nem jutott el hazánkba.