Julia Roberts tűzpiros ruhában keltett feltűnést - Gyönyörű volt a műsorban

Sikkes overallban érkezett a műsorba.

julia-roberts-piros-overall-cover
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem véletlen, hogy Julia Roberts rekordot döntött: a Micsoda nő! egykori főszereplőnőjét ötször is megválasztották a People magazinban a világ leggyönyörűbb színésznőjének, és tegnap ismét bebizonyította, hogy nem is ok nélkül.

Pirosban keltett feltűnést

Az 51 éves sztár tegnap a The Jess Cagle Show című rádióműsorban vett részt a SiriusXM-en, amit Jass Cagle vezetett, aki öt éven át volt a People magazin főszerkesztője, ezért többször is készített már interjút a hollywoodi szépséggel. Ennek fényében nem meglepő, hogy ő volt az első sztárvendég, akit felkért a műsorába, amit Julia természetesen örömmel elfogadott.

Annak ellenére, hogy rádióműsorba érkezett, és a rajongók csupán a hangját hallhatták, azért ezúttal is kitett magáért, és egy igazán csinos, tűzpiros overallban érkezett a Los Angeles-i stúdióba. A kantáros nadrág fogalmát a Mamma Mia című film hozta vissza a köztudatba, amiben Meryl Streep igazán vagányan viselte ezt az elhanyagolt dizájnt.

Most ő is ilyet viselt, ami valószínűleg még többet lendít a darab népszerűségén. Az overallt fekete csőtoppal és fekete magas sarkúval viselte. Haja lazán a vállára omlott, mely most szőkébb, mint valaha - szinte már teljesen lecserélte a régen megszokott, hosszú, vöröses loknijait, ugyanis újabban inkább a szőke árnyalatokkal kacérkodik.

Bikiniben is irtó dögös

Alakja 50 fölött is egy huszonévesé - nézd meg, milyen jól néz ki még mindig bikiniben!

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük