Julia Roberts és filmes partnere gyűlölték egymást: meglepő módon forgatták le a romantikus jeleneteket

Julia Roberts egyenesen gusztustalannak nevezte kollégáját.

Julia Robert és Nick Nolte gyűlölte egymást
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Julia Roberts és Nick Nolte viszonya köztudottan feszült volt a 90-es években, amikor együtt dolgoztak, ezt pedig egyikük sem tagadta soha.

Julia Robert és Nick Nolte gyűlölte egymást

1994-ben mutatták be A zűr bajjal jár című romantikus vígjátékot, amelyben a két sztár rivális újságírókat alakított. A történet szerint folyamatosan próbálják túllicitálni egymást, állandóan civakodnak, ám a sok összetűzés közben lassan mégis szerelem bontakozik ki közöttük. A kamera mögött azonban már nem alakult ilyen idillien a kapcsolatuk: a civakodás valódi volt, de romantika nélkül.

Julia Roberts és Nick Nolte
Fotó: Profimédia

Roberts a film premierje előtt a New York Timesnak adott interjúban kifejezetten bántóan nyilatkozott kollégájáról.

– Attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztunk, folyamatosan csipkelődtünk egymással, és persze az idegeire mentünk a másiknak. Időnként rendkívül elbűvölő és kedves tud lenni, ugyanakkor nagyon gusztustalan ember. Gyűlölni fog, amiért ezt mondom, de mintha szándékosan taszítaná el az embereket. Különös figura – mondta a színésznő, hozzátéve, hogy Nolte gyakran nyersen viselkedett a forgatásokon.

A színész sem maradt adós a válasszal, amikor a Los Angeles Times kérdezte Robertsről, így reagált:

– Nem túl elegáns dolog gusztustalannak nevezni valakit, de az az igazság, hogy ő sem egy kifejezetten kedves ember. Ezt mindenki tudja róla.

A kémia hiánya annyira kirívó volt a két sztár között, hogy a producereknek állítólag testdublőrt kellett használniuk néhány jelenethez. Roberts és Nolte soha többé nem dolgoztak együtt, és a konfliktust sem rendezték.

– Nem kerestem őt azóta sem, de mára el van temetve az egész ügy. Abszurd volt, amin átmentünk. Részben az én hibám volt, részben az övé. Julia pont a forgatás kezdetén ment férjhez, és én rosszul közelítettem meg az egész helyzetet – vallotta be az Insidernek egy 2022-es interjúban Nolte.

A Micsoda nő! gyönyörű színésznője volt: 63 évesen felismerhetetlen a friss fotókon

Amy Yasbeck volt Philip Stuckey felesége a Micsoda nő!-ben.

Elolvasom

Cover-fotó: Getty Images

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük