Friss! Mégiscsak válik a sokgyerekes sztárpár
Hiába a közös gyerekek és a mögöttük lévő évek, a páros nem bírja tovább együtt, ezért beadták a válókeresetet.
Úgy tűnik, rossz idők járnak a Jon, Kate és 8 gyerek című valóságshow sztárjaira. A nyolcgyerekes házaspár ugyanis – botrányok és szaftos címlapsztorik után – válni készül. Ezt maguk az érintettek árulták el a nagyközönségnek a műsor legutóbbi, Amerikában hétfőn sugárzott epizódjában.
Döntésüket olyannyira komolyan gondolják, hogy már a jogi lépéseket is megtették – a hírek szerint a pennsylvaniai bíróságon kérvényezték tíz éve tartó házasságuk hivatalos felbontását.
– Már egy ideje problémákkal küszködtünk – árulta el a feleség, célozva itt mind a házasság körüli botrányokra, mind pedig a közelmúltban kialakult médiacirkuszra.A film pereg tovább
A valóságshow készítői eredetileg azt szerették volna bemutatni, hogy miként telnek egy nyolcgyerekes család mindennapjai.
Mostanában viszont nem múlt el úgy hét, hogy vagy a férj, vagy a feleség ne virított volna valamelyik bulvárlap címlapján.
Mindkét felnőtt szereplőről gyanús felvételek kerültek elő, melyek megcsalásra utaltak, ám Jon és Kate egyaránt tagadták a feltételezést.
Az eredetileg Jon & Kate Plus 8 című sorozat a tengerentúlon a TLC, hazánkban a Discovery Travel & Living csatornán fut.
Kétségtelenül ez a az amerikai adó legnézettebb műsora, az ötödik évad nyitóepizódja elé tízmillió néző ült le idén májusban. Nem véletlen hát, hogy mind Jon, mind Kate úgy véli, a válás után is folytatódnia kell a show-nak – legfeljebb külön-külön veszik majd fel a jeleneteiket.
A 34 éves Kate és két évvel ifjabb férje 1999-ben házasodott össze. Mivel az orvosok kiderítették, hogy a nőnek természetesen úton nem lehet gyermeke, mesterséges segítséget vettek igénybe. Ikreik 2000-ben láttak napvilágot. Rá három évre Kate ismét hasonló módszerrel esett teherbe.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ultrahang hat embriót mutatott, ők pedig valamennyit vállalták. A hatosikrek 2004 májusában, császármetszéssel jöttek világra.