Lebukott! John Travolta titokban melegfürdőkbe jár pasizni
A National Enquirer szerint John Travoltát még csak azt sem izgatja, hogy kik látják pasizás közben.
Hollywoodban egyre több híresség vállalja fel, hogy a saját neméhez vonzódik, ám a homofóbia miatt sok szupersztár inkább megpróbálja titokban tartani, hogy meleg. John Travoltáról évek óta azt pletykálják, hogy homoszexuális, ő maga azonban ezt sosem ismerte be.
A National Enquirer legfrissebb értesülései szerint azonban az 56 éves amerikai színész lebukott: ugyanis évek óta csalja feleségét, Kelly Prestont, méghozzá férfiakkal!
Jól ismerik a meleg szubkultúrában
Robert Randolph You'll Never Spa in This Town című leleplező könyve szerint a Pomádé egykori szívtiprója közismert figurája az álomgyár titkos, homoszexuálisok által látogatott fürdőinek, ahol évtizedek óta létesít nemi kapcsolatot különféle pasikkal.
- 1998-ban találkoztam először Johnnal, miután feleségül vette Kellyt. Véleményem szerint ez a házasság álca, John ugyanis a férfiakért bolondul, akikkel évek óta megcsalja őt a háta mögött. Szemrebbenés nélkül pasizik, és még csak az sem érdekli, hogy mindezt ki látja - nyilatkozta a botránykönyv szerzője.
Átment a hazugságvizsgálaton
A National Enquirerről köztudott, hogy hajlamosak kiszínezni, eltúlozni a valóságot, sőt, adott esetben kacsákat is valós tényként közölni, ám a népszerű bulvárlap állítása szerint Randolph bevállalta a hazugságvizsgálatot, amelyen sikeresen át is ment.
John Travolta pályafutása elején Diana Hyland színésznővel kavart, akivel a hetvenes évek közepén ismerkedett meg egy tévéfilm forgatása során, kapcsolatuk pedig Hyland mellrák miatt bekövetkezett halálával ért véget 1977-ben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
1991-ben vette feleségül Kelly Prestont, aki két gyermeknek adott életet: fiuk, az 1992-ben született Jett tavaly halt meg váratlanul és tragikusan fiatalon, lányuk, Ella Bleu pedig 2000-ben látta meg a napvilágot. Preston idén májusban jelentette be, hogy megint teherbe esett.