Kopasz lett és pocakos - John Travoltát felismered még a friss fotóján?
Robbie Williams posztolta a közös képet a színésszel.
John Travolta máig mindenkinek az emlékezetében Danny Zukóként él, a Grease című musical szépfiújaként, dús, göndör frizurával, bőrkabátban, széles mosollyal az arcán. Jó néhány év eltelt már azonban a romantikus film forgatása óta - szinte döbbenetes, de 41 éve mutatták be a nyári románcról szóló énekes filmet.
Így néz ki most John Travolta
Ennyi idő alatt teljesen természetes, hogy megváltozott a színész külseje, a rajongók azonban meglepve fogadták a drasztikus változásokat, amiket az utóbbi időben a külsején eszközölt. Nem szoktak hozzá a kopasz hajához, sem a borostához, sem ahhoz, hogy az utóbbi időben a súlyára sem figyelt annyira, mint fiatalon, így - mivel 65 éves, már a korából adódóan is - egy kis pocakot növesztett az elmúlt hónapokban.
A napokban Robbie Williams posztolt egy közös képet kettejükről, a rajongók pedig nem győztek csodálkozni ismételten a külsején. Főként a kopaszsága osztotta meg a rajongókat - maguk sem tudták eldönteni, hogy tetszik-e nekik a változás, vagy sem. Sokan akciósztárhoz és Bond-gonosztevőkhöz hasonlították, mások viszont hiányolták a dús haját.
Persze nem a színész döntése volt az új frizura: már évek óta teljesen kopasz, csak eddig parókákkal fedte el a fejét, hogy ne jöjjenek rá a rajongók. A családja egyébként imádja a változást, főként lánya, Ella támogatta abban, hogy legyen végre önmaga, és ne rejtegesse az igazi valóját, ő pedig szilveszterkor úgy döntött, hogy igazuk van, ezért akkor állt először kopaszon kamera elé.
Ő John Travolta és Kelly Preston lánya
Ella Bleu-ből gyönyörű szép nő lett - nézd meg a friss fotóit!
John Travolta megmutatta gyönyörű lányát - A 19 éves Ella nádszálkarcsúra fogyott
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció