A fotó, ami bejárta a világot: így bámulta a színész kolléganője hátsóját
Éppen egy éve jött össze Sofia Vergara a párjával.
Most szombaton tartották meg 101. alkalommal a Fehér Házi Tudósítók Szövetségének idei jótékonysági vacsoráját, melyen az elmúlt évekhez hasonlóan rengeteg sztár tette tiszteletét, Jane Fondától Bradley Cooperig.
Ennek kapcsán került elő az a történet, hogy Joe Manganiello éppen egy évvel ezelőtt, ezen a rendezvényen nézte ki magának Sofia Vergarát - szó szerint.
A gálavacsorát követő fotók egyikén ugyanis világosan látszik, ahogy meredten bámulja csinos kolléganője hátsóját.
Itt kezdődött minden
A kép persze be is járta az internetet, és sokan már ott rebesgették, nem ártatlan elmerengés volt az.
A dolog pikantériája, hogy a színésznő a barátjával, Nick Loebbel érkezett a partira, ám mind vele, mind Manganiellóval készült róla közös fotó.
Aztán nem sokkal a gálavacsorát követően Vergara szakított, és összejött Manganiellóval, sőt, azóta már el is jegyezték egymást.
Mint a 42 éves színésznő később Meredith Vieira beszélgetős műsorában felidézte, ő nem is tudott a fotóról mindaddig, míg el nem kezdtek randizni.
17 éves volt az énekesnő, amikor megszületett a fia! Képeken 4 sztár, aki fiatalon lett anya
Nézegess képeket!
Elolvasom- Valaki egyszer csak elküldte nekem a képet, én meg persze rá is kérdeztem Joe-nál, aki nem is tagadta a dolgot - emlékezett vissza.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















