Egyre ijesztőbben fest az egykor sármos Joaquin Phoenix
Néhány éve még egész Hollywood a fiatal tehetség, Joaquin Phoenix lábai előtt hevert.
Bizony, bizony, alig három éve, hogy Joaquin Phoenixet a világ minden táján ünnepelték tehetségéért és kisfiús sármjáért. Ráadásul harmincegynéhány éves létére máris kétszer volt az oly sokak által áhított aranyszobrocska közelében: 2000-ben a Gladiátorért, rá öt évre pedig a Nyughatatlanért jelölték a legjobb mellékszereplő Oscar-díjára.
Ekkora siker természetesen a nőket sem hagyta hidegen, így az álmodozó szemű sztár rövid időn belül a gyengébbik nem első számú kedvencévé nőtte ki magát – bár ennek ellenére magánéletéről nem sokat tudott kideríteni a bulvársajtó.
A hírnév és az azzal járó felhajtás azonban rendkívül megviselte Phoenixet, aki már egy ideje alkoholba fojtotta bánatát, minekutána 2005-ben bevonult egy rehabilitációs klinikára. Állítása szerint akkor döbbent rá függőségére, amikor a Nyughatatlant forgatták az énekes Johnny Cash életéről.
Soha többé nem akar filmezni
- Valahogy a munkálatok alatt tudatosult bennem, mennyit is iszom. Bár nem nyúltam minden nap az alkoholhoz, de gyakran megtettem, mert semmi és senki nem volt, ami visszatartson. Egyszerűen az alkoholra támaszkodtam, mert olyankor éreztem magam rendben – vallotta.
Ám kijózanodása sem hozta el a várva várt megnyugvást – 2008 októberében ugyanis azzal döbbentette meg a filmvilágot, hogy bejelentette, abbahagyja a filmezést, mert ezentúl a zenélésnek akar élni. Még utolsó filmjének, a Gwyneth Paltrow-val készült Two Lovers-nek a promóciós körútján sem volt hajlandó részt venni.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
















