Joaquin Phoenix párja fantasztikusan mutatott a vörös szőnyegen: így fest szülés után 2,5 hónappal
A Joker sztárja és Rooney Mara júniusban köszöntötték második közös gyermeküket.
Joaquin Phoenix párja egy egyszerű, fekete, ám végtelenül elegáns ruhában jelent meg a Joker: Kétszemélyes téboly filmpremierjén. Rooney Mara fantasztikusan nézett ki a vörös szőnyegen, senki nem mondaná meg róla, hogy még három hónap sem telt el azóta, hogy megszületett második gyermekük.
Joaquin Phoenix párja szülés után
A pár csak nagyon ritkán áll össze közös fotóra, ez alól a Joker második részének premierje sem volt kivétel, Rooney Mara egyedül állt a fotósok elé a vörös szőnyegen. Két és fél hónappal szülés után egyszerűen káprázatosan festett.

Áprilisban még szépen gömbölyödő pocakkal kapták lencsevégre, azóta a színésznő életet adott második gyermeküknek is. Az örömhírt a színész egyik rajongói oldala osztotta meg még június 20-án egy olyan képpel, melyen a páros együtt szerepel.
Nemrég felröppent a hír, hogy a sztárpár közben titokban össze is házasodott, ugyanis a színész egy podcastadásban feleségeként beszélt párjáról – szúrta ki a Page Six. A lap azonban most arra is felfigyelt a színésznőről készült legfrissebb fotókon, hogy Rooney Mara nem viselt gyűrűt bal kezének gyűrűsujján, tehát a hír egyelőre csak pletyka marad.
Lady Gaga piros estélyiben ragyogott a Joker premierjén: vőlegénye büszkén pózolt mellette
Lady Gaga piros estélyiben lopta el a show-t a Joker második részének premierjén.
ElolvasomKépek: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- hajléktalan
















