Kiderült az igazság Jim Carrey barátnőjének haláláról - Megszületett az ítélet az ügyben

Végre kiderült, hogy bűnösnek találták-e a színészt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2015 szeptemberében Jim Carrey barátnője, Cathriona White hosszú levélben búcsúzott a szeretteitől, majd öngyilkos lett. Döntéséért a színészt hibáztatta: állítása szerint a szakításuk miatt vetett véget az életének, ráadásul még azzal is vádolta a sztárt, hogy megfertőzte őt nemi betegséggel.

Ártatlannak ítélte őt a bíróság

A lány halála után a családja azonnal pert indított Jim Carrey ellen, ugyanis Cathriona ráadásul a színésztől ellopott gyógyszerekkel ölte meg magát. A per tegnap zárult le, melyből kiderült, hogy az egykori sminkes súlyos depresszióval küzdött, a nemi betegségről szóló orvosi igazolásai pedig egytől egyig hamisak voltak - ezeket használta, hogy megzsarolja a színészt, és pénzt csikarjon ki belőle, így természetesen ártatlannak ítélték a sztárt.

Jim Carrey és Cathriona White három éven keresztül alkottak egy párt, a színész azonban egyre fojtogatóbbnak érezte egykori kedvese társaságát, ezért szakított vele. A lány nem bírta elfogadni a döntését: folyton sms-ekkel zaklatta, és fenyegette, hogy, ha nem megy vissza hozzá, kitálal a sajtónak a kitalált nemi betegségeiről.

A sztár szóvivője a The Hollywood Reporterrel annyit közölt, hogy Jim Carrey nem kíván nyilatkozni az ügyben - örül, hogy kiderült az igazság, és nem szeretne mást, csak lezárni ezt a fejezetet az életében.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük