Iszonyatosan bepiált a csinos Jessica Simpson
Jessica Simpson kicsit túlzásba vitte az italozást, ahová ráadásul elkísérte húga is, akinek alig néhány hónapja született meg első gyermeke.
A Simpson-testvérek néhány napja úgy döntöttek, hogy együtt vetik bele magukat az éjszakai életbe.
A bulizásból sosem elég, választásuk pedig a Bar Deluxe nevű szórakozóhelyre esett, ahol egy önfeledt és görbe éjszakában volt részük.
A hangulattal feltehetően nem volt gond, a sztárléttel járó állandó feszültséget pedig nem kevés alkohollal próbálták csillapítani.
A szemfüles lesifotósok már vártak rájuk a kijáratnál, így sikerült megörökíteniük a két sztárhölgyet, amint meglehetősen ittas állapotban hagyják el a klubot.
Kettejük között a fényképek tanúsága szerint Jessica Simsponnak ártott meg jobban a sok ital, bódult tekintetén jól látszott, hogy bizony nem kevésszer koccintott húgával, távolba révedő szemeit látva pedig az sem volna meglepő, ha esetleg egyéb szereket is fogyasztott volna.
A húga a szoptatás alatt mulatozik?
Ashlee Simpson jobb állapotban hagyta el a helyszínt, mint nővére, de azért tegyük hozzá, tavaly november végén adott életet első gyermekének, tehát a szoptatás ideje alatt nem is szabadott volna egyáltalán éjszakáznia, és inkább csecsemője mellett lett volna a helye.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció