Fotó! Jessica Simpson napról napra hájasabb
Jessica Simpsont a napokban örökítették meg a vörös szőnyegen, ahol büszkén mutogatta nagy fenekét.
Jessica Simpsont május 25-én, kedden este örökítették meg a Grace Awards díjkiosztó gáláján. A 29 éves amerikai énekes-színésznő igazán elbűvölően festett elegáns estélyi ruhájában, nem véletlen, hogy örömmel pózolt a fotósok kamerája előtt.
A róla készült képeken azonban jól látszik, hogy a szőke celebmaca bizony meglehetősen kikerekedett az elmúlt hónapok során. Simpsonra már korábban is rászálltak, amiért elhízott, a jelek szerint azonban a folyamat még korántsem ért véget.
Nem takargatta fenekét
A Mickey Mouse Club egykori gyereksztárja méretes feneket növesztett, amit meg sem próbált eltakarni a kíváncsiskodó tekintetek elől - sőt, fesztelenül mutogatta hátsóját, amit a fényképészek természetesen azonnal le is kaptak.
Jessica Simpson hozzáállása példaértékű, hiszen a nullás méret bűvöletében élő álomgyárban a sztárok többsége bármit hajlandó megtenni azért, hogy formában tartsa magát. Azok pedig, akik túlzásba esnek, hamarosan szemben találják magukat az étkezési zavarokkal.
Hozzáállása példaértékű
Éppen ezért különösen jó látni, hogy az énekesnő büszkén vállalja telt idomait, és nem nagyon izgatja magát amiatt, hogy mások mit mondanak vagy gondolnak róla. Ezt pedig rajta kívül csak kevesen mondhatják el magukról, akik között ott van a Hollywood legismertebb és legnagyobb fenekével megáldott Kim Kardashian.
Jessica Simpson márciusban azzal döbbentette meg a közvéleményt, hogy az Ellen DeGeneres Show-ban bevallotta, hetente mindössze három alkalommal mos fogat.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Vallomásával sikerült alaposan leszerepelnie - még fogorvosa, dr. Bill Dorfman is elárulta, sokkolták páciense szavai.
















