Súlyos baleset után tolószékbe került Jesse Metcalfe

A sármos sorozatsztár, Jesse Metcalfe ittasan esett ki egy épületből és több métert zuhant.

Jesse Metcalfe-ot a hazai tévénézők elsősorban a Született feleségekből ismerhetik, ő játszotta ugyanis a jóképű kertészt, John Rowlandot, aki titokban viszonyt kezdett az unatkozó Gabrielle Solis-szal, akit Eva Longoria testesített meg.


Románcuk azonban nem volt több pillanatnyi fellángolásnál, és habár sosem buktak le, viszonyuk rövid időn belül véget ért. Hiszen Gabrielle a szíve mélyén mindig is szerette férjét, John pedig végül egy gazdag lányt vett el feleségül.

A jóképű és kidolgozott testű Metcalfért nők ezrei rajongtak érthető módon, éppen ezért sokan aggódni kezdtek, amikor kiderült, hogy a sármos sztár súlyos balesetet szenvedett a napokban.

Bevallása szerint csak néhány pohár pezsgőt ivott

Metcalfe Monacóba utazott, mert ő volt a World Music Awards díjátadó ünnepség házigazdája. Az azt követő partin azonban alaposan felöntött a garatra, és kiesett a második emeleti erkélyről. Tíz méter zuhanás után ért földet, az eszméletlen sorozatsztárt pedig azonnal a kórházba szállították.

A baleset során komoly sérüléseket szenvedett, többek között eltörte az egyik alkarját is. A kórházban alaposan kivizsgálták, de az orvosok véleménye szerint még így is olcsón megúszta, hiszen nem szenvedett maradandó károsodást.

Napjaink legsármosabb sorozatsztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Járni azonban még most is csak nehezen tud, ezért a repülőtérre is tolószékben érkezett, ahol a lesifotósok azonnal lencsevégre kapták a felépülőben lévő színészt.

Metcalfe-ot a kétségbeesett feleségekről szóló sorozaton kívül néhány kisebb mellékszerepben is láthattuk olyan filmekben, mint az itthon DVD-n kiadott Szanatórium vagy a mozikban is vetített Dögölj meg, John Tucker.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük