Holtan találták otthonában Jennifer Lyn Jacksont

Jennifer Lyn Jackson, aki 1989 áprilisának nyuszilánya volt, feltehetően túladagolta magát.

A legfrissebb hírek szerint 2010. január 22-én az Ohio állambéli Westlake lakókocsiparkjában holtan találták Jennifer Lyn Jackson egykori nyuszilányt.

1989 áprilisának negyvenéves playmate-jével feltehetően drogtúladagolás végzett. A kiérkező rendőrök nem fedeztek fel semmilyen gyanús körülményre utaló nyomot otthonában, melyet férjével, James Thompsonnal osztott meg.

Nagy tervei voltak

Bár az 1969-es születésű Jennifer Lyn Jackson eredetileg közgazdaságtudományt tanult a Kent State University falai között, úgy gondolta, nem árt a karrierjének, ha nyuszilányként is nevet szerez magának. Ezért aztán mindössze húszévesen jelentkezett Hugh Hefner férfimagazinjába, ahol végül április nyuszilányává választották.

Sőt, képeivel olyan sikert ért el, hogy a Playboy 35. jubileumi számához is pózolhatott, emellett pedig több alkalommal is megmutatta pucér bájait a magazin különszámaiban. Ám amilyen hirtelen jött a siker, olyan hirtelen el is múlt, és egy idő után már nem kellett az olvasóknak.

Ezt természetesen nehezen tudta feldolgozni, így aztán egyre lejjebb süllyedt. Gyakran lerészegedett, és a drogokhoz nyúlt. Ráadásul az egyetemet sem végezte el, ezért rendes állásra nem számíthatott, kénytelen volt hát egy lakókocsiparkba költözni.

Kudarcot vallott

Pályafutása mélypontját 2007-ben érte el, amikor a közúti rendőrök letartóztatták, mivel bedrogozva ült a volán mögé, kocsijában pedig több megnyitott üveg alkoholt, marihuánát és különféle dohányárukat találtak. Később kiderült, a cigarettát és a szivarokat egy benzinkútnál lopta.

Az egykor csillogó életre vágyó szépség, aki annak idején azt tűzte ki célul, hogy „végig akarok menni a siker felé vezető úton, egészen a csúcsig”, elismerte a drogfogyasztást, így a többi ellene felhozott vádat ejtették. Végül 180 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték , mivel nem is ez volt az első összetűzése a hatóságokkal. 2005-ben ugyanis akkori élettársával műszaki cikkeket tulajdonítottak el 600 dollár értékben.

Legendás nyuszilányok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egyébként nem ő az egyetlen nyuszilány, akinek élete idő előtt ért véget. Az ötvenes évek kedvencét, Linné Ahlstrandot harmincévesen vitte el a rák, 1965 áprilisának nyuszilánya, Sue Williams 24 éves korában lett öngyilkos.

Idén  január 3-án pedig feltehetően barátja brutális kegyetlenséggel meggyilkolta a 26 éves Paula Sladewskit.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük