Szülés után máris dögös az expornós Jenna Jameson

Az egykori pornósztárt nyaralás közben fotózták le, nemrég szült, alakja mégis elképesztő volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jenna Jamesont a napokban kapták lencsevégre nyaralás közben, az egykori pornószínésznő pedig elképesztően jól festett bikinijében.


A róla készült lesifotókat látva nehéz elhinni, hogy Jameson alig néhány hónapja adott életet ikreinek, akik a Jesse Jameson és a Journey Jett neveket kapták szüleiktől.

A fiúk egészségen, de a vártnál néhány héttel korábban jöttek a világra idén márciusban, testsúlyuk pedig megközelítőleg két-két kilogramm volt.

Jameson a fotók tanúsága szerint élvezte a kikapcsolódás és fürdőzés nyújtotta örömöket harcművész férje, Tito Ortiz, valamint egy barátnője társaságában. Mellesleg Ortiz és Jameson a MySpace-en keresztül ismerkedtek meg.

A sportoló 2006 novemberében örömmel újságolta Howard Sternnek egy interjúban, hogy szerelmes Jamesonba, aki már nem pornózik, kapcsolatuk pedig szigorúan monogám jellegű.

Ő volt a pornó királynője

Jameson glamour-modellként és sztriptíztáncosként kezdte karrierjét, első pornószerepét 1993-ban kapta.

Több mint egy évtizedes pályafutása során tucatnyi díjjal ismerték el szakmai tudását. Kiérdemelte a pornó királynője megtisztelő titulust, és gyakran hivatkoztak rá úgy, mint a világ leghíresebb pornószínésznőjére.

Minden idők legszexisebb pornósztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szexfilmek világán kívül Jameson saját bevallása szerint száz nővel és harminc férfivel bújt ágyba, bár azt is állította magáról, hogy teljes egészében heteroszexuálisnak tartja magát.

Ez azért is meglepő, mert karrierjét leszbikus jelenetekkel kezdte, arról nem is beszélve, hogy pályafutása elején romantikus viszony fűzte Nikki Tyler pornósztárhoz, amire élete legjobb párkapcsolataként hivatkozott sikeres önéletrajzában.

Ezt is szeretjük