Kamu volt a halálhír! Életben van Jeff Goldblum

Az amerikai színész halálos balesetéről szóló beszámolók valótlanok voltak, mégis pillanatok alatt bejárták a világot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Június 25-én egyszerre két gyászhír rázta meg a világot. Szívrohamban elhunyt Michael Jackson, és a hosszú ideje rákbeteg Farrah Fawcett is örökre lehunyta szemét.

Múlt hét csütörtökön azonban napvilágot látott egy harmadik halálhír is, ami szerint Jeff Goldblum ugyancsak életét vesztette egy balesetben.

Az akkori beszámolók arról szóltak, hogy az 56 éves amerikai színész Új-Zélandban, új filmjének forgatásán halálos balesetet szenvedett.

Állítólag mintegy 20 métert zuhant a northlandi Kauri golfpálya egyik szirtjéről, és azonnal szörnyethalt. A döbbenetes hírt azonnal átvették a hírportálok és a sztárblogok, holott később kiderült, hogy az egész kamu volt!

- A Jeff Goldblum haláláról szóló hírek teljesen alaptalanok. Ügyfelem jól van, jelenleg Los Angeles-ben tartózkodik – közölte Goldblum szóvivője.

Harrison Ford is meghalt már

Nem ez volt az első eset, hogy hollywoodi sztárok valótlan halálhírét keltették, ami aztán pillanatok alatt bejárta a világot.

A közelmúltban például olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint Harrison Ford nyomtalanul eltűnt a francia Riviérán egy hajókázás során.

Színészek és szerepek

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mindez azért is megdöbbentő, mert Ford és Goldblum jelenleg együtt forgatják a Morning Glory című vígjátékot, amelyben Diane Keaton és Rachel McAdams is szerepel.

Az elmúlt években más sztárok sem kerülhették el, hogy ismeretlenek meglehetősen bizarr tréfát űzzenek velük. 2006-ban Tom Hanks, 2008-ban pedig Tom Cruise haláláról számoltak be többen – természetesen tévedésből.

Ezt is szeretjük