Nem ébredt fel a kómából! A kórházban elhunyt a Grease jóképű sztárja

Az orvosok már bekerülésekor közölték Jeff Conaway családjával, hogy nem jósolnak neki sok időt.

2011. május 27-én, 60 éves korában elhunyt Jeff Conaway, adta hírül a RadarOnline. Az amerikai színészre május 11-én találtak rá eszméletben állapotban, ezt követően vitték fájdalomcsillapító-túladagolás miatt az Encino Tarzana Medical Centerbe.

Állapota már akkor kritikus volt, a kórházban kómába esett, családja pedig azok után döntött úgy, hogy lekapcsolják a gépekről, miután az orvosok közölték velük, már nem tudnak semmit tenni felépülése érdekében.

Nem maradt sok ideje hátra

- Valószínű, hogy ezek az utolsó percei. Három napja még mozgatta a fejét, de most már nem ad semmiféle életjelet. Nem hiszem, hogy meggyógyul - nyilatkozta Phil Brock, Conaway menedzsmentjének egyik tagja néhány nappal ezelőtt.

Dr. Drew Pinsky - aki 2008-ban meghívta őt a Celebrity Rehab nevű reailty drogelvonójára - azt nyilatkozta, hogy Jeff Conaway halálát közvetlenül nem túladagolás, hanem tüdőgyulladás és szepszis okozta.

- Ez történik az ópiátfüggőkkel, előbb-utóbb túl sokat fogyasztanak. Aztán aspirálnak, és ami a szájukban van, mind a tüdejükbe jut. Ez történt Jeffel is - kommentálta Jeff Conaway halálát dr. Drew Pinsky.

Nem ismerte fel betegsége súlyosságát

A Los Angeles Times úgy tudja, hogy tüdőgyulladását nem drogfüggősége okozta, hanem a kábítószerek használata miatt nem ismerte fel időben, hogy valójában mennyire beteg, és későn fordult segítségért az orvosokhoz.

Jeff Conaway 1950. október 5-én született New Yorkban, pályafutását pedig két éves korában kezdte a Broadway-n, első filmszerepét a hetvenes évek elején kapta, az évtized végére pedig generációjának egyik felkapott sztárja lett.

Ezt elsősorban a Pomádénak köszönhette, amiben ő alakította a vagány T-Bird Kenickie-t, a John Travolta által játszott Danny Zuko legjobb barátját, de emlékezetes mozijai közé tartozik a Peti sárkánya című Disney-film is.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

1978 és 1981 között formálta meg Bobby Wheelert a Taxi című sorozatban, amiért két alkalommal is Golden Globe-díjra jelölték, ám tehetségét nem tudta kibontakoztatni, mivel tinédzserkora óta alkohol-, drog- és gyógyszerfüggő volt.

- Mind szerettük és tiszteltük Jeffet. Most már véget értek személyes küzdelmei. Kedves és gyengéd lélek volt, aki nagyon szeretett fellépni, legyen szó kis színházakról vagy a Broadway-ról - nyilatkozta Phil Brock.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük