Így néz ki most Van Damme, a belga akcióhős
A népszerű filmsztár még manapság is serényen osztja a pofonokat, pedig hamarosan betölti 50. életévét.
Jean-Claude Van Damme a nyolcvanas-kilencvenes évek más akcióhőseivel ellentétben még tartja csúcsformáját: nem plasztikáztatta szét magát, mint Chuck Norris, nem szteroidozta szét vénülő testét, mint Sylvester Stallone, de nem is lett belőle egy másfél mázsás hájpacni, mint Steven Seagalból
A jelenleg 48 éves Van Damme a róla készült legutóbbi fotók tükrében egészen jól tartja magát, de azért életkora meglátszik rajta, ami teljesen természetes, hiszen közel jár már az 50-hez.
A belga származású harcművész eredetileg Jean-Claude Camille François Van Varenberg néven látta meg a napvilágot Brüsszelben 1960 október 18-án.
11 éves korában kezdett karatézni, a gimnázium mellett pedig már manökenként dolgozott, de tanult színjátszást és balettet is.
Első filmszerepét 1983-ban a francia Barbár utca című filmben kapta, majd ezek után eladta tornatermét, hogy Hollywoodban próbálhasson szerencsét.
Volt sofőr és szőnyegtisztító is
Az áttörés azonban nem érkezett azonnal, az első néhány évben ezért mindenféle kulimunkával tartotta el magát, volt sofőr, szőnyegtisztító és karateedző.
1988-ban megkapta a Véres sport főszerepét, az erőszakos, kis költségvetésű film pedig egyből az álomgyár egyik legkeresettebb akciósztárjává avatta.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció












