Ez volt Jane Fonda eredeti munkája: ha innen nem rúgják ki, sosem megy színésznek
Jane Fonda ugyan színészcsaládba született, esze ágában nem volt, hogy átvegye a stafétabotot.
Az Oscar-díjas Henry Fonda lányaként azt gondolhatnánk Jane Fondáról, hogy a színészet iránti vágyat az anyatejjel együtt szívta magába, de épp az ellenkezője igaz. Civil területen helyezkedett el, és abszolút nem érdekelte a show-biznisz.
Dax Shepard és Monica Padman Armchair Expert című podcastjában emlékezett vissza a kezdetekre. Kiderült, titkárnőként dolgozott hollywoodi karrierje előtt. Utóbbit lényegében muszájból kezdte építeni.
Jane Fonda munkája
- Kirúgtak a titkárnői állásomból, és egyszerűen nem tudtam, mihez kezdjek - kezdte a történetet.
Akkoriban a tengerentúlon legendásnak számító ügynök, Lee Strasberg lánya, Susan szomszédságában lakott. A nő tanácsolta neki, vegyen az apjától néhány színészmesterség-leckét.
- Meginterjúvolt, és berakott az egyik osztályába. Aztán azt mondta, tehetséges vagyok, viszont én nem akartam színésznő lenni, egyszerűen nem tudtam, mi mást csinálhatnék.
2011-ben a The Hollywood Reporternek beszélt arról, rövid modellkarrierjét is a szükség szülte. Azért járt fotózásokra, hogy fizetni tudja a fent említett iskolát. Az, mennyire a vérében van a színjátszás, egyre jobban látszott az órákon, végül ő maga is belátta, ez az útja.
Nézd meg Jane Fondát fiatalon!
Te láttad már ezeket a képeket a legendáról?
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images Hungary