Háborognak a rajongók! 7 év után váratlanul véget ér a közkedvelt sorozat
A Jackie nővérnek a hetedik lesz egyben az utolsó évada is, jelentette be a Showtime.
Hét évad után újabb népszerű orvossorozatnak mondanak búcsút: a Showtime a napokban jelentette be, hogy a hetedik évad egyben az utolsó is lesz a Jackie nővér című szériának - nálunk a Viasat3 műsorán látható.
A nappal kórházi nővérként dolgozó, emellett drogos és szeretőt is tartó nővér mozgalmas életét elmesélő sorozat igazi sikersztori volt a csatornának, hiszen több díjat - egyebek közt Emmyt - is begyűjtött.
Ráadásul a főszerepet alakító Edie Falcónak az is sikerült, ami másnak még nem: a Maffiózók-béli szerepéért drámai kategóriában kapott Emmyt, míg a Jackie nővérben a vígjátéki alakítását díjazták a szoborral.
Az utolsó évadra Tony Shalhoub színészt szerződtették le: ő annak idején a Monk, a flúgos nyomozó című sorozattal lett népszerű.
A Jackie nővér Facebook-oldalán máris hatalmas a felháborodás a hírre, több ezer rajongó fejezte már ki sajnálkozását vagy dühét, hogy véget ér kedvenc sorozatuk.
A Twin Peaks sztárjai most
Nézd meg, hogy a kultikus sorozat sztárjai mennyit változtak a kilencvenes évek óta.
Fotók! 20 éve igazi bombázó volt - Iszonyú, amit a plasztikai sebészek műveltek a színésznővel
Nézegess képeket!
Elolvasom
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















