Trump exfelesége kitálalt az új könyvében: Donald ilyen apa valójában

Alaposan leszólta volt férjét Ivana Trump.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Donald Trumpnak öt gyermeke van három anyától, azonban így sem tudja, hogy kell apaként viselkedni - állítja az elnök volt felesége, Ivana Trump az új életrajzi könyvében.

Nem volt éppen mintaapa

Ivana a Raising Trump című memoárjában leírja, hogy az ingatlanmogulnak fogalma sincs, hogy viszonyuljon a gyerekeihez, akkor kezdett tudomást venni róluk, amikor már egyetemre mentek.

- Donald nem ért a gyerekek nyelvén, egyszerűen azt sem tudta, hogy szóljon Donnyhoz, Ivankához és Erichez. A válás után teljesen egyedül neveltem őket, csak felnőtt korukban került közel hozzájuk. Nem is kényeztette el őket: alig kaptak zsebpénzt, és kikötötte, hogy annyi iskola utáni tevékenységet kell végezniük, amennyi csak belefér. Ivanka énekleckéket vett, zongorázni tanult, balettra járt. A fiúk hokiztak, karatéztak, síelni tanultak, golfoztak, teniszeztek.

Persze egy idő után megvétóztam a rengeteg plusz elfoglaltságot, mert nem élvezték a gyerekek. Ivana például utált zongorázni tanulni, ezért nem kínoztam, kivettem az órákról. Ha valamit nem örömmel csinálsz, úgysem leszel jó benne. Azért nagyon büszke vagyok a gyerekeimre. És Donald is büszke lehet rájuk - írta a könyvben.

Ezt is szeretjük