Így néz ki most Isaura! Lucelia Santos friss képet osztott meg a rajongókkal az oldalán

Isaura az ismertségét jótékony célokra használja.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lucelia Santos csinálhat bármit, a legtöbbeknek úgyis Isaura marad - a szegény, felszabadítására váró rabszolgalány a Rabszolgasors című brazil sorozatból.

Holott azóta eltelt majd' 40 év - a teleregényt 1976-ban forgatták -, Isaura megformálója pedig idén májusban már az 58. születésnapját ünnepli.

A színésznő azóta is aktív, a színészet mellett különféle jótékonysági rendezvényeken vesz részt, és közügyekben is hallatja a hangját.

Korábban felszólalt a szoptatás mellett, a zöld párt aktív támogatója, és fontosnak tartja, hogy még egy nagyvárosban is figyeljenek oda a környezetvédelemre és a növényekre.

Éppen ezek miatt került rá a portugál Globo magazin listájára, ahol azokra lehetett voksolni, akik a legtöbbet tették tavaly a környezetért és a társadalomért. A szavazást január 11-ig lehetett megejteni a magazin weboldalán, eredmény egyelőre nem született.

Mindenesetre ebből az apropóból került ki a sztár Facebook-oldalára is a fotó, amelyen ugyanúgy mosolyog, mint ahogy 40 év óta emlékeznek rá a tévénézők.

Retró kedvencek régen és ma

Xena, Lucy a Dallasból, Christa nővér, Isaura, April a Knight Riderből: így néznek ki most a régi kedvencek.

Így néz ki most Xena, a harcos hercegnő - Friss fotón Lucy Lawless

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük