Imane Khelif kisminkelve adott interjút: keményen beszólt Elon Musknak
Imane Khelif gyönyörű volt az interjúban, emellett pedig fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.

Elon Musk egyike volt azoknak, akik keményen beleálltak Imane Khelifbe a párizsi olimpia alatt.
Imane Khelif kisminkelve
Imane Khelif kétségkívül a 2024-es párizsi olimpia egyik nagy felfedezettje, azonban nem csak a bokszban szerzett aranyérme miatt került a figyelem középpontjába. Az algériai bokszolónőt nemiségével kezdték támadni, egyes hangok egyenesen férfinek kiáltották ki, míg mások azzal vádolták, hogy transznemű. A rosszindulatú pletykákat megjelenésére és a 2023-as ökölvívó-világbajnokságból való kizárására alapozták.
Khelifet rengeteg támadás érte az olimpia alatt, Elon Musk pedig egyike volt azoknak, akik élesen, minden jómodort mellőzve kritizálták és támadták őt. A techguru már-már tényként állítva jelentette ki nyilatkozataiban, hogy az algériai ökölvívő nem nő, és emiatt elfogadhatatlan, hogy női kategóriában indulhatott az ötkarikás játékokon.
- Elon Musk volt az elsők között, aki támadott engem a gyűlöletkampány során. (…) Azt gondolnám, hogy gyűlölsz engem, de még csak nem is ismersz. Azt sem tudom, miért csináltad ezt a támadást. Kegyetlen voltál velem, kegyetlen voltál a családommal, az anyámmal. Abban az időben az anyám mindennap kórházba járt - idézi Khelif a CLIQUE francia televíziós műsornak adott interjúját a The New York Post.
A beszélgetés egy pontján Khelif a könnyeit törölgetve fejtette ki, hogy a mai napig nem érti az emberek viselkedését, de muszlim arab nőként a hite segítségével sikerült átvészelnie ezt az időszakot.
Imane Khelif stílusosan, kisminkelve, gyönyörűen jelent meg az interjún, ami értelmezhető úgy is, hogy megmutatta az egész világnak, hogy ő igenis vérbeli nő.
Előkerültek Imane Khelif gyerekkori képei: itt a bizonyíték arról, hogy nő vagy férfi
A fotók szinte minden kétséget kizárnak azzal kapcsolatban, hogy Imane Khelif nő vagy férfi.
ElolvasomCover-fotó: GettyImages

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció