Humphrey Bogart 19 éves kolléganőjével csalta a feleségét: végül el is vette Lauren Bacallt feleségül
Humphrey Bogart és Lauren Bacall nem csak a mozivásznon volt tökéletes páros.
1944-et írtunk, amikor a 19 éves Lauren Bacall megkapta élete első filmszerepét. A Szegények és gazdagok című moziban nem más volt a partnere, mint Humphrey Bogart, aki a Casablanca elsöprő sikere után akkorra már igazi hollywoodi nagyágyúnak számított.
Érthető, hogy a feltörekvő színésznő végtelenül izgatott volt a közös munka miatt. Bár próbálta palástolni a lámpalázát kollégája előtt, az nem sokáig maradt rejtve.
Humphrey Bogart és Lauren Bacall viszonyából házasság lett
A filmcsillag 1978-ban kiadott életrajzi könyvében idézte vissza a forgatás kezdetét. Bogart rögtön az első napon nyugtatni próbálta, és biztosította afelől, hogy remekül fognak együtt szórakozni. Az alkotásban úgy fogalmazott, hogy bár a szerelem nem érte villámcsapásként, a köztük lévő kémia az első perctől kezdve tagadhatatlan volt.
A háromhetes forgatás során a mozi két sztárja a szünetekben mindig egymás öltözőjében lebzselt. A köztük lévő csaknem 25 év korkülönbség dacára remekül kijöttek - folyamatosan ugratták a másikat, és nevetgéltek. Végül a baráti csipkelődést egy csók fordította át lángoló szerelemmé, amelyet az akkor még házas színész kezdeményezett. Lauren Bacall 1997-ben a Parade magazinnak árulta el, édesanyja tudott a viszonyról, ám egy cseppet sem örült neki.
- Onnantól kezdve folyamatosan telefonhívásokat kaptam tőle, általában kora reggel, hajnali háromkor. Anyám jól le is szidott érte, mindig azt mondta: „Mégis mit gondolsz, hova mész hajnalok hajnalán? Az a férfi nős ember az ég szerelmére!”.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bogart a találkozásukkor a harmadik házasságánál járt, 1938-ban vette feleségül Mayo Methot színésznőt. A kapcsolat közel sem volt felhőtlen: az asszony alkoholfüggősége megmérgezte az életüket, hangos vitáik gyakran tettlegességig fajultak. Annak ellenére, hogy teljesen belehabarodott Lauren Bacallba, képtelen volt elhagyni a nőt, miután az megígérte neki, hogy felhagy az ivással, amennyiben együtt maradnak.
Bár dolgozott azon, hogy megmentse a kapcsolatukat, viszonya ezután is folytatódott. Végül belátta, mindenkinek jobb, ha elválik Methottól. A válás 1945. május 10-én vált hivatalossá, mindössze 11 nappal később pedig már oltár elé is álltak Lauren Bacall-lal. Ezek után további három filmben szerepeltek közösen, valamint családot alapítottak: fiuk, Stephen 1949-ben, lányuk, Leslie 1952-ben született.
Marilyn Monroe estélyi ruhái
Képes összeállításunkban megnézheted, melyek voltak a legszebb estélyi ruhák, amelyeket Marilyn Monroe viselt.
Marilyn Monroe tűzpiros estélyiben forrósította fel a levegőt: fotókon a legszebb ruhák, amiket viselt
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- brigitte bardot