Mi történt Hillary Clintonnal? Bottal jár a 70 éves politikus

Kénytelen bottal járni az egykori elnökjelölt.

Nem telt zökkenőmentesen az egykori amerikai elnökjelölt, Hillary Clinton hetvenedik születésnapja, hiszen nemrég balesetet szenvedett, ami miatt ráadásul bottal kénytelen járni.

Botra támaszkodva kapták le

A napokban ünnepelte a hetvenedik születésnapját Amerika és talán a világ egyik legbefolyásosabb politikusasszonya, Hillary Clinton, ám nem minden alakult a tervek szerint. A hírek szerint Bill Clinton felesége, az USA egykori külügyminisztere, még a hónap elején esett el Londonban, ahol el is törte az egyik lábujját.

A róla készült friss képeket ide kattintva nézheted meg.

A politikus az elmúlt hetekben szinte teljesen eltűnt a nyilvánosság elől és egyáltalán nem mutatkozott a közönség előtt, most azonban, elsősorban a hetvenedik születésnapja miatt meglátogatta a lányát, Chelsea-t és az unokáját a New York-i otthonukban, ahol több fotó is készült róla - írja a DailyMail.

Bár a vakuk kereszttüzében Clinton boldognak tűnt, sokak szerint iszonyatos fájdalmakkal küzd nap, mint nap. A politikus a korához képest remek állapotban van, sokak szerint ez csak a látszat és Hillary évek óta súlyos egészségügyi gondokkal küzd.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük