Smink nélkül kiábrándító a szexi Helena Christensen
Helena Christensen a címlapfotókon remekül fest, de ember legyen a talpán, aki smink nélkül ráismer.
Bár a legnagyobb szupermodelleknél megszoktuk, hogy alig változtak az eltelt idő alatt, Helena Christensen dán származású modellről mindez nem mondható el. Az egykori címlaplány karácsonykor ünnepli 41. születésnapját, és a kor bizony nyomot hagyott az arcán.
Ha ugyanis nem hozzáértő fényképészek és ügyes képszerkesztők veszik kézbe az ügyet, hanem a modell lesifotósok áldozatául esik, akkor ember legyen a talpán, aki ráismer a smaragdszemű bombázóra.
Ég és föld a különbség
Tudvalevőleg az elkapott pillanatok sokkal inkább megmutatják egy sztár emberi oldalát - hibáival és tökéletlenségével együtt. Ilyenkor aztán kíméletlenül kiderül, hogy a magazinok makulátlan szépségei a valóságban ugyanolyan hús-vér emberek, mint bárki más.
A Helena Christensenről készült lesifotókat elnézve egyértelműnek látszik, hogy az egykori szépségversenygyőztes felett már eljárt egy kicsit az idő.
Visszatért
Pedig annak idején a Chris Isaackel készült videoklipben, melyet az énekes Wicked Game című dalához forgattak, még ellenállhatatlan bombázóként bájolgott a tengerparton. Sőt, a jelenet olyan forróra sikerült, hogy az 1991-es filmecskét annak idején a Minden idők legszexibb klipje választáson a szavazók az első helyre tették.
Azóta azonban eltelt néhány év, és mivel Christensen láthatóan nem a botox elkötelezett híve, mint kolléganői közül oly sokan - Cindy Crawford is elismerte -, arcán törvényszerűen meglátszanak az évek.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Ám ha magazinfotózásra kerül a sor, az egykori modell képes ugyanolyan profizmusról tanúbizonyságot tenni, mint karrierje csúcsán, a kilencvenes években. Ezt bizonyítandó az utóbbi időben több alkalommal is nekivetkőzött - bár hogy nyolcéves fia mit szól a mami kitárulkozásához, arról nem szól a fáma.















