Helena Bonham Carter és Tim Burton lánya modellként debütált: a 17 éves Nell szép tinédzser
Nell Burton édesanyjával együtt modellkedett.
Helena Bonham Carter és Tim Burton már 2014 óta nem alkotnak egy párt, 13 év együttlét után szakítottak. Ennek ellenére a híres exeket gyerekeik egy életre összekötik. Billy fiuk 22, Nell lányuk 17 éves. Utóbbival közös modell munkát vállalt el a színésznő.
Helena Bonham Carter és Tim Burton lánya
Az amerikai ékszerüzlet, a Larkspur & Hawk legújabb kampányában nemcsak Helena Bonham Carter, hanem a tinilánya is szerepel. Íme az egyik közös kép róluk, ami a kampányfotózás alatt készült. Ahogy a fotón is látszik, Nellből gyönyörű tinilány lett.
Nell számára ez volt az első alkalom, hogy modellként dolgozhatott. Carter korábbi interjúiban már hangoztatta, reméli, hogy a gyerekei nem lépnek a nyomdokaiba. Ennek ellenére Nell már rendező apja több filmjében is feltűnt egy rövid időre, például a 2010-es Alice Csodaországban című filmben, a 2012-es Éjsötét árnyékban, a 2014-es Nagy szemek című produkcióban, illetve a 2024-es Beetlejuice Beetlejuice-ban.
A tinédzser idén decemberben ünnepli majd a 18. születésnapját.
Monica Bellucci két lányával közös fotón: festeni sem lehetne szebbet náluk
Monica Bellucci és Vincent Cassel lányai ilyen gyönyörűek, anyjuk posztolt velük közös képeket.
ElolvasomCover: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















