Élő adásban káromkodott! Helen Mirren olyat mondott, hogy a műsorvezetők csak néztek
Ez szaladt ki a színésznő száján.
Helen Mirren, aki a hétvégén ünnepelte a 70. születésnapját, kedden reggel vendégeskedett a Good Morning Britain című reggeli tévéműsorban, ahol valami olyat mondott, amit menten meg is bánt.
Még a színésznőt is meglepte az az illetlen kifejezés, ami elhagyta a száját, de már nem tudott ellene mit tenni.
A műsorvezetőknek is ciki volt
Az Oscar-díjas brit színésznő, Helen Mirren egy régi történetet szeretett volna feleleveníteni abból az időből, amikor ő és a 63 éves Liam Neeson egy pár voltak. A két színész ugyanis a nyolcvanas években négy évig együtt élt.
Mirren elmondta, nagyon sajnálja, hogy a férje, Taylor Hackford, akivel lassan már 30 éve vannak együtt, nem szeret kempingezni. Ezután eszébe jutott, hogy mennyire jó volt, amikor az Elrabolva sztárjával kirándultak az erdőbe.
- Négy évig éltem vele, és egyszer kempingezni indultunk Cornwallba. Ő is nagyon szeretett kirándulni, mint én. Volt egy picike autónk. Liam 195 centi, ezért a fejét el kellett fordítania benne - kezdte Helen Mirren a történetet.
- Szóval kempingeztünk ebben a pici sátorban a 195 centis Liammel, amikor eleredt az eső. Három napig zuhogott. Az egészet el*****te az eső - szaladt ki a színésznő száján az illetlen kifejezés.
Helen észre sem vette, mi történt, éppen folytatni akarta volna, amikor a műsorvezetők félbeszakították, és elnézést kértek a nézőktől. Ekkor a szája elé kapott, és ő is bocsánatot kért.
Az illatok terápiás ereje
Már előrendelhető a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















