Harry herceg is valósnak gondolta a pletykát, miszerint nem Károly az apja: a bíróságon vallotta be
Harry herceg felveszi a harcot a bulvárlapokkal, megkezdődött a pereskedése Londonban.
Bár Harry herceg hétfőn még nem jelent meg a Londoni Legfelsőbb Bíróságon, ám kedden már igen, írta meg a Daily Mail.
Károly király kisebbik fia beperelte a Mirror Group Newspapers vállalatot, amely alá olyan lapok tartoznak, mint a Daily Mirror, a Sunday Mirror és a People magazin. Azzal vádolja a cég újságíróit, hogy azok illegális módon nyomoztak utána, tehát lehallgatták őt annak érdekében, hogy minél részletesebben meg tudják írni a cikkeiket.
Harry herceg a bulvárlapokat perelte be, vallomásából kiderült, hogy tették tönkre az életét
Már májusban nyilvánosságra került a tanúvallomásának egy része, illetve akkor tavasszal is részt vett egy meghallgatáson, de a tárgyalássorozata még csak ezen a héten vette kezdetét. Hétfőn nem jelent meg a bíróságon, ugyanis vasárnap ünnepelték kislánya szülinapját Amerikában, ám kedden már ő is jelen volt a tárgyaláson. A 38 éves herceg a bírónak bevallotta, az motiválta, hogy megmentse az újságírói szakmát. Szerinte nem tapadhat több vér az újságírók kezeire.
Tanúvallomásában, ami 55 oldalas lett végül, példákkal támasztotta alá, hogy szerinte lehallgatták őt az újságírók, illetve az a sok koholmány, ami megjelent róla és a családjáról a médiában, milyen negatív hatással volt rá. Utóbbira a legdurvább példát hozta fel: a pletykát, ami arról szól, hogy nem is Károly király az apja, hanem Diana hercegnő volt szeretője, James Hewitt.
18 éves korában hallotta ezt a szóbeszédet először, azonban csak harmincévesen tudta meg, hogy édesanyja bőven a születése után ismerte meg a férfit, így lehetetlen, hogy Hewitt legyen az apja.
- Abban az időben, amikor voltam 18, és még csak hat éve veszítettem el az anyukám, az ehhez hasonló történetek nagyon ártalmasak és valóságosak voltak számomra. Fájdalmas, gonosz és kegyetlen pletykák voltak ezek. Mindig megkérdőjeleztem a történetek mögött meghúzódó szándékot. Az újságok kétségek között akarták hagyni a közvéleményt, hogy ezzel kiszorítsanak engem a királyi családból?
Még a Tartalék című könyvében is megjegyezte, hogy Károly király rendszeresen poént gyártott abból, hogy lehet, nem is ő Harry valódi apja.
Egy 2003-as, People magazinban megjelent cikk azt állította, hogy Harry Diana volt komornyikját, Paul Burrellt kétszínű sz*rdarabnak nevezte, amiért úgy gondolta, hogy a férfi az elhunyt hercegnő emlékén akar nyerészkedni, őt és Vilmost is idegesítette, hogy a volt inas folyton az anyjukról adott interjút, és még a holmijait is eladta. A herceg elismerte, hogy valóban így fogalmazott Burrellről, de ezt nem nyilvánosan, hanem privát módon, egy hangüzenetben tette meg, amit szerinte az újságírók lehallgattak, csak így tudtak tőle szó szerint idézni.
Az is rosszulesett neki, amikor azt a hazugságot írták meg róla 2002-ben, hogy a bulikban extasyt, kokaint és GHB-t is fogyasztott, pedig akkor még csak a marihuánát próbálta ki. Félt attól, hogy az efféle újságcikkek hatására kicsapják az Eton College-ból, ahol középiskolai tanulmányait végezte.
Egy People magazin-cikket is felemlegetett, amely azt állította, hogy volt barátnője, Chelsy azért gurult dühbe, amiért Harry és többi katonatársa ellátogattak a Spearmint Rhino sztriptízbárba. A herceg szerint ezt az infót úgy tudhatta meg a cikk írója, hogy feltörte a mobilját, ám az költői túlzás volt már az újságíró részéről, hogy az exe kikelt volna emiatt magából.
- Nem hiszem, hogy Chelsy megharagudott rám, amiért odamentem. Beszéltünk erről telefonon, és megígértem neki, hogy nem fogok öltáncot kérni, és ott maradok a három másik kadét mellett, akiknek szintén volt barátnőjük.
Egy másik Chelsyvel kapcsolatos vitájuk is a bulvárlapok címlapjára került. Egyszer Harryt azért hívta fel volt szerelme a telefonon idegesen, mert úgy tudta, a herceg egy barna hajú lánynak csapta a szelet egy buliban. Tisztában volt vele, hogy erről a vitájukról rajtuk kívül senki nem tudott, így a sajtó munkatársai csak lehallgatás révén tudták megírni ezt a sztorit.
A Mirror Group Newspapers tagadja a herceg állításait.
Harry első komoly kapcsolatának vesztét is a sajtó számlájára írta
Harry herceg szerint Chelsy Davyvel a túl nagy sajtófigyelem miatt szakítottak.
Durva, mi vezetett Harry herceg és nagy szerelme szakításához: csoda, hogy Katalin ugyanezért nem ejtette Vilmost
Harry herceg szerint Chelsy Davyvel a túl nagy sajtófigyelem miatt szakítottak.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images