Lógó mellekkel már nem igazán vonzó Harrison Ford
Az egykor szívdöglesztő Indiana Jones ugyan az öregedés útjára lépett, sokan még így is imádják.
Napbarnított bőr, férfiasan kidolgozott test, és persze az az utánozhatatlan, huncut mosoly – Harrison Ford neve generációkon keresztül összeforrt a jóképű főhős karakterével.
Akár Han Solóként repkedett az űrben, akár Jack Ryan CIA-ügynököt játszotta, akár a híres filckalapos kalandor bőrébe bújt, a színész laza sármjával képes volt levenni a lábukról a nőket.
Még akkor is, ha több évtizednyi volt közöttük a korkülönbség, jellemzően a hölgyek javára.
Agyonplasztikázás nélkül próbál fiatalos maradni
Bár az ember lánya szeretné azt hinni, hogy a rettenthetetlen Indiana Jones valamiféle hollywoodi varázspor hatására örök időkre dögös pasiként konzerválódik, ez sajnos csak a filmekben igaz.
A valóságban a 67 éves Harrison Fordon – érthető módon – egyre inkább felfedezhetők az öregedés jelei.
Elnézve a legfrissebb fotókat, amiket New Yorkban készítettek a sztárról, sajnálattal meg kell állapítanunk, hogy az egykor férfias mellkas kíméletlenül ereszkedni kezdett.
Így aztán az ősz hajú színész melle a feszes póló alatt leginkább serdülő lányok gömbölyödő cickójára emlékeztet – ami, valljuk be, nem túl férfias.
Rajtuk is fog az idő! Nézd meg minden idők legellenállhatatlanabb szívtipróit
Nézegess képeket!
ElolvasomRáadásul, talán hogy visszahozzon valamit egyre távolodó ifjúságából, bal fülében ott fityeg egy jókora fülbevaló, és ez bizony kínosan kiábrándítóvá teszi a megjelenését.
Calista Flockhart így is imádja
Persze bizonyára akadnak, akiknek még így tetszik – legalábbis 23 évvel ifjabb menyasszonya, Calista Flockhart tuti odavan érte, ami azért mégiscsak kiváló teljesítmény egy korosodó sármőrtől.
Akik a filmjeire kíváncsiak, azoknak jó hír, hogy Ford még mindig aktív. A már az utómunkálatoknál tartó Crowley című drámában, melyet előreláthatóan 2010 tavaszán mutatnak be az Egyesült Államokban, egy genetikust játszik.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
A jelenleg is forgatott Morning Glory című vígjátékban pedig Jeff Goldblum oldalán komédiázik. Azért öltönyben még mindig verhetetlen.
















