Ennél cukibb fotót aligha láttál Harper Beckhamről! Nézd, mit művelt a 3 éves kislány
Harper Beckhamet rollerozás közben kapták le.
Bár Harper Beckhamtől már akkor elolvad az ember, ha csak úgy simán csücsül apukája karján, annyira édesen tud nézni a hároméves kis szöszkeség.
Ám most még a szokásosnál is tündéribb volt a kis sztárcsemete, akit rollerozás közben kaptak lencsevégre a lesifotósok.A népes Beckham família éppen vacsorázni indult a hétvégén, a szülők gyalogosan, a négy gyerkőc pedig rolleron. Persze a fiúk is nagyon aranyosak voltak, de a prímet egyértelműen Harper vitte, aki pink bukósisakjában és bordó ruhájában maga volt a megtestesült cukiság.
Nem csoda, ha apukája is teljesen odavan érte, mint egy korábbi interjújában elmondta, a kicsi lányka egyszerre vagány kölyök és igazi kis tündérkisasszony, ráadásul a divathoz is jó érzéke van.
- Oda szokott jönni hozzám, és ő akarja felcsatolni az övemet, vagy csak egyszerűen azt mondja: "Apa, ezt a cipőt ezzel a ruhával vedd fel!" Hát kész vagyok - áradozott róla a sztárfocista az ITV Lorraine című talkshow-jában.
Még több fotó Harperről
Nézd meg, milyen cuki képek készültek már a sztárcsemetéről!
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
















