Nem semmi, mi lesz György herceg feladata a koronázáson: Vilmosék végül beadták a derekukat a palota kérésére
György herceg feladatát is bejelentették Károly király koronázásán.
Magyar idő szerint tegnap késő éjjel tette közzé a Buckingham-palota Károly király koronázási meghívóját.
Az is kiderült, hogy a trónörökös György herceg milyen kiemelkedő szerepet kap majd a május 6-ai szertartáson.
György herceg feladata Károly király koronázásán
Ahogy azt március 21-én közöltük, Vilmos herceg és Katalin hercegné azon aggodalmaskodott, hogy a legidősebb gyermekük lelki világának túl sok lesz, ha a koronázáson egy komolyabb szerepet kap testvéreinél, Charlotte hercegnőnél és Lajos hercegnél. A palotai bennfentesek szerint ment is ezen a vita, de úgy tűnik, végül Wales hercege és hercegnéje beadta a derekát, ugyanis György lesz Károly király elsőszámú uszályvivője, amit angolul Page of Honournak neveznek.
Ezt a pozíciót általában a nemességhez tartozó kamaszokra bízzák, a koronázások mellett a parlamenti megnyitókon is részt vesznek az uralkodó oldalán. Nem a kis herceg lesz Károly egyetlen uszályvivője, a 13 éves Oliver Cholmondeley, a 13 esztendős Nicholas Barclay és a 12 éves Ralph Tollemache is megkapták ezt a feladatot.
A gyerekek közül György a legfiatalabb, hiszen idén július 22-én még csak tízéves lesz. Érdekesség, hogy Oliver édesanyja Rose Hanbury, a nő, akiről már évek óta azt pletykálják, hogy Vilmos herceg szeretője lehet. Persze ez csak egy szóbeszéd, ami nem feltétlenül fedi a valóságot.
A Kensington-palota szóvivője is reagált a hírekre, elmondta, nagyon izgatottak amiatt, hogy György herceg egy ilyen különleges feladatot kapott.
Kamilla királyné uszályvivői az unokái lesznek, azaz a 13 éves Gus és Louis Lopes, a szintén 13 esztendős Freddy Parker Bowles, illetve a tízéves dédunokaöccse, Arthur Elliot.
A palota a honlapján, illetve az összes közösségi oldalán közzétette a hivatalos meghívót, illetve egy új portrét tett közzé Károly királyról és Kamilla királynéról. Több mint 2000 vendéget várnak a ceremóniára. Bár ez rengeteg embernek számít, de így is jóval kevesebb ember lesz majd jelen, mint Erzsébetén. A királynő koronázásán 8251 ember vett részt.
Margit hercegnő fiatalon
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép lány volt Margit hercegnő fiatalon!
Ámulunk, milyen gyönyörű volt II. Erzsébet húga 19 évesen: így hasonlított a királynőre Margit hercegnő
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images