Gwyneth Paltrow és férje irtó gorombák voltak, miután a színésznő síbalesetet okozott: a szemtanú mindenről kipakolt
Gwyneth Paltrow-t cserbenhagyásos síbaleset miatt perelték be, március 21-én vette kezdetét a tárgyalás.
Gwyneth Paltrow-nak március 21-én a Utah állambeli Park City városi bíróságán volt jelenése, ugyanis cserbenhagyásos síbaleset miatt perelték be.
Azzal vádolják, hogy 2016-ban nekiütközött síelés közben egy férfinak, Terry Sandersonnak, a színésznő azonban nem segített neki, helyette faképnél hagyta. A felperes agysérülést szenvedett, négy bordája is eltört, illetve más súlyos sérüléseket is szerzett. Ezzel szemben Paltrow azt állította, hogy pont Sanderson csapódott neki. A férfi barátja, Greg Ramone tegnap a bíróságon mondta el, mit látott a balesetből, írta meg a Daily Mail.
Gwyneth Paltrow síbalesete
Tavaly tavasszal Johnny Depp és Amber Heard ügyétől volt hangos a sajtó, idén viszont Gwyneth Paltrow a soros. Bár a színésznő azt vallja, hogy valójában őt lökte föl Terry Sanderson, ami miatt horzsolásai is lettek, Greg Ramone teljesen másképp emlékszik a dolgokra.
- Síeltünk a pályán, majd hallottam egy sikolyt. Odanéztem, és láttam, hogy egy síelő éppen Terry hátának csapódott. Nagyon erősen nekiütközött, közvetlenül a hátába.
A férfi arccal esett a hóba, Paltrow pedig ráesett a szemtanú elmondása szerint, mindez nagyon gyorsan történt, egy-két másodperc alatt lezajlott az egész jelenet. A színésznő verziójában ez úgy történt, hogy pont Sanderson ment neki, majd Paltrow mérgesen rá is ordított: "Mi a f*sz?"
Ramone tagadta, hogy a sztár bármit mondott volna. Eközben odajött hozzájuk Gwyneth síoktatója, Eric Christensen, aki segítségnyújtás helyett csak ennyit jegyzett meg neki.
- Gwyneth Paltrow épp most végezte ki a haverod!
Ramone egyből megkérdezte a barátját és a színésznőt is, minden rendben van-e velük, míg a hóban fekvő Sanderson nem reagált, Paltrow sem szólalt meg.
- Megkérdeztem tőle is, hogy jól van-e, de csak nézett rám. Felállt, egész gyorsan felpattant.
Próbált a színésznőnek is segíteni, de ahelyett, hogy bármilyen interakcióba került volna vele, eliszkolt, és csúszott tovább a lejtőn. Pont utánament férje, Brad Falchuk és a fia, Moses is.
- A felnőtt rám vetett egy gyilkos pillantást, majd mindketten tovább csúsztak Gwyneth után.
Ramone hozzátette, a sztár később sem érdeklődött barátja hogylétéről.
A tárgyalás előreláthatólag nyolc napig tart, ha a bíró a férfinak ad igazat, Paltrownak 300 ezer dollárt kell fizetnie.
Gwyneth Paltrow lánya
Gwyneth Paltrow és Chris Martin lánya csodaszép tini, Apple nagyon hasonlít édesanyjára.
Gwyneth Paltrow lánya bájos szőkeség: a 18 éves Apple édesanyja hasonmása is lehetne
Gwyneth Paltrow és Chris Martin lánya csodaszép tini, Apple nagyon hasonlít édesanyjára.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.