Ez a színésznő az Oscar negatív rekordere - Egy díjat sem kapott, pedig hétszer jelölték
Glenn Close már csak mosolyog rajta, ha jelölik az Oscar-díjra.
Glenn Close az Oscar-gálák "örök koszorúslány, sose menyasszony"-a, aki 1983 óta folyamatosan lecsúszik a hőn áhított aranyszobrocskáról. Ő az abszolút negatív rekorder: nincs más sztár, akit ennyiszer jelöltek, úgy, hogy egyszer sem kapta meg a díjat.
Hét jelölés, zéró aranyszobor
A színésznő neve eddig hétszer került be a kalapba, háromszor a legjobb női mellékszereplő, négyszer pedig a legjobb színésznő kategóriájában, de ez idáig mindig elhappolták előle a díjat. Először 1983-ban jelölték a Garp szerint a világért, egy évvel később A nagy borzongásért, egy újabb évre rá pedig az Őstehetségért. 1988-ban jelölték ismét a Végzetes vonzerőért, 1989-ben pedig a Veszedelmes viszonyokért - általában ez a két film az, amikről azt szokták gondolni, hogy megkapta legalább egyikért az Oscart.
Kis kihagyás után 2012-ben az Albert Nobbs-ban, idén pedig, immáron hetedszerre, A férfi mögöttben nyújtott alakítását ismerték el - persze, egyelőre csak a "szokásos" jelölés formájában. A filmben egy zseniális írónőt alakít, aki felhagy az álmaival idősebb, szintén szakmabeli férje kedvéért. Amikor azonban a férfi megkapja a Nobel-díjat a legújabb könyvéért, különös dolog történik - de persze, nem lőnénk le a film csattanóját.
Amikor az Oscar-jelölésekről és a negatív rekordról kérdezik, mindig sokatmondó mosoly fut át az arcán:
- Igaziból nagyon tetszik, hogy rekorder vagyok, szívesen növelném továbbra is a jelöléseim számát. Vicces, mert annak ellenére, hogy elhíresültem róla, hogy mindig lecsúszok az Oscarról, az emberek valahogy automatikusan azt gondolják, hogy egy-kettőt már biztosan kaptam a karrierem során. Jó ez így, legalább tudom, hogy a szemükben Oscar-díjas vagyok - mesélte a Vanity Fairnek.
Habár valóban egyfajta női Leonardo DiCaprióként gondolnak a sztárra, amiért mindig kicsúszik a kezei közül az Oscar, idén komoly esélye van elnyerni a hőn áhított szobrot. Igazándiból egy ellenfele van, Lady Gaga, hiszen eddig fej-fej mellett haladtak a gálákon: vagy egyikük, vagy másikuk nyerte el a legjobb színésznőnek járó kitüntetést. A Critics' Choice Awards-on ráadásul annyira nem tudtak dönteni kettejük között, hogy mindketten megkapták a díjat.
Egyébként az Oscaron is előfordult már hasonló, igaz, eddig csak háromszor: 1987-ben a legjobb dokumentumfilm kategóriában nem tudtak dönteni Artie Shaw: Time Is All You’ve Got és a Down and Out in America között. 2013-ban a hangvágásnál is ez történt: a Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza és Skyfall is győztesnek lett kikiáltva. A legemlékezetesebb azonban az volt, amikor 1969-ben Barbra Streisand a Funny Girlért és Katharine Hepburn Az oroszlán télenért is megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat.
Mivel idén Glenn Close és Lady Gaga alakítása is remek volt, nem tudjuk eldönteni, kinek szurkoljunk - és valószínűleg nemcsak mi, hanem az Oscar-bizottság is hasonló problémákkal küzd jelenleg. Mindenesetre Glenn Close-nak kijárna végre egy Oscar, ha másként nem, egy életműdíj formájában, amit nagyon régóta megérdemelne.
Jennifer Aniston tűzpiros estélyiben hódított - Az Oscar-gálák 10 eddigi legszebb ruhája
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció