Gisele Bündchen 11 éves lánya olyan szép, mint az anyja: íme Vivian
Anya és lánya elképesztően hasonlítanak egymásra.
Gisele Bündchen és az amerikaifutball-játékos Tom Brady 13 éven keresztül voltak házasok, ám kapcsolatuk végül 2022-ben válással végződött. Közben azonban született két közös gyermekük. Fiuk, Benjamin 2009-ben, lányuk, Vivian pedig 2012 decemberében látta meg a napvilágot.
Gisele Bündchen lánya
A német modell mindössze 17 éves volt, amikor eldöntötte, hogy ezt a szakmát választja, 21 éves korára már világszerte ismert lett. A ma már 44 éves édesanya még mindig tündököl, szépségét pedig lánya is örökölte.
Vivian kiköpött édesanyja mind vonásait, mind az alkatát illetően, amit nem is bizonyíthatna semmi jobban, mint a róla készült, legfrissebb fotó, melyen édesapjával szerepel.
Tom Brady tette fel azokat a képeket Instagram-oldalára, melyen látható, hogy lánya szinte teljesen ugyanolyan, mint Gisele Bündchen fiatal korában.
„Teljesen úgy néz ki, mint az anyja, egy pillanatra azt hittem, ő az” - írta az egyik hozzászóló a bejegyzés alá, és egyáltalán nem volt egyedül a véleményével.
Vivianről édesanyja is tesz ki néha fotót a közösségi oldalára, melyekből mindig látszik, milyen bensőséges a viszonyuk lányával. Legutóbb tavaly decemberben örvendeztette meg a rajongókat egy kedves képsorozattal, melyek mindegyikén anya és lánya fantasztikus párosa látható.
Cindy Crawford gyönyörű lányával az olimpián: legszebbek voltak a lelátón
Videó készült Cindy Crawfordról és lányáról az olimpai lelátóján.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció