Már 6 hónapja nem ad életjelet a májbeteg Gerry Rafferty

A híres énekes augusztus elsején tűnt el abból a kórházból, ahol betegségét kezelték.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gerry Rafferty neve valószínűleg azoknak mond valamit, akik előszeretettel hallgatják a hatvanas és hetvenes évek slágereit.

Bár akkoriban több slágere is közkedvelt volt mind a nagy-britanniai, mind az amerikai közönség körében, máig tartó népszerűségét az 1978-as Baker Street című dalának köszönheti.

A nóta, mely több, mint harminc év alatt sem veszített frissességéből és ugyanolyan remek szerzeményként hat, mint akkoriban, a becslések szerint 80 ezer fontot, azaz mintegy 26,5 millió forintot ér. No, de kinek a számlájára folyik be ez az összeg, ha a tulajdonost már hat hónapja nem találják?

Vajon él még egyáltalán?

A súlyos alkoholista zenész ugyanis 2008 augusztusában egyszerűen egyik napról a másikra eltűnt a St. Thomas Kórházból, ahol májbetegségét kezelték.

A holmiját és minden egyéb ingóságát otthagyta a kórházi szobában, csak éppen ő szívódott fel. Az eset napokkal azután történt, hogy kiebrudalták az egyik londoni hotelből, ugyanis teljesen leamortizálta a berendezést.

Egyik régi barátja, Tony Williams szerint a szállodabéli történések is azt mutatták, hogy a 61 éves Rafferty mindent fel akar égetni maga körül, mert már nem tartja semmire az életét. Eltűnése után egyébként maga is próbált a nyomára jutni, majd amikor kudarcba fulladt a próbálkozása, értesítette a rendőrséget.

- Ez olyan tragikus. Mivel nem működik rendesen a mája, kell neki valaki, aki gondoskodik róla. Ha még életben van, az csakis úgy lehetséges, hogy valaki rendszeresen ápolja - elmélkedett barátja.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom
A kórházi személyzet szintén a rendőrséghez fordult, amikor felfedezték az énekes eltűnését, de azt nem tudni, valóban indult-e nyomozás az ügyben.Egyesek úgy vélik, Raffertyt elrabolták, mások szerint külföldön húzta meg magát, de akad olyan is, aki meg van róla győződve, egy kis panzióban éldegél a muzsikus, valahol Bournemouth közelében.
Ezt is szeretjük