Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes

A szemtanú vallomása

Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.

George Michael kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, sérülései miatt pedig mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

A 49 éves brit világsztár szóvivője péntek délután jelentette be, hogy az énekes előző este a Londontól Észak-Anglia felé vezető M1-es autópályán balesetet szenvedett.

Hirtelen kiesett az útra

A szóvivő csak annyit közölt, hogy George Michael utasként tartózkodott egy Range Rover terepjáróban, de a balesetben csak felületi sérüléseket szenvedett, és már jól van.

A The Sun azonban idézett egy szemtanút, aki közvetlenül az énekes kocsija mögött haladt. A 23 éves Katherine Fox elmondta: azt látta, hogy az előtte 112 kilométeres sebességgel közlekedő jármű utasoldali ajtaján kiesik valaki az úttestre. A négysávos autópályán haladó többi kocsi csak vészfékezéssel tudta elkerülni a még nagyobb szerencsétlenséget.

Katherine Fox szerint George Michael a baleset után azt mondta neki, hogy nem záródott jól a gépkocsi ajtaja, ezért próbálta menet közben kinyitni, majd rendesen becsukni. E manőver közben esett ki a járműből.

A szemtanú elmondása szerint az énekesnek "ronda vágás" volt a homlokán és a tarkóján, az arcát vér borította, a szája is vérzett, a tornacipője és a napszemüvege lerepült az eséstől.

Sokkos állapotba került

George Michael eszméleténél maradt és lélegzett, de sokkos állapotba került. A baleset helyszínére hívott mentőhelikopter személyzete stabilizálta a sérült művész állapotát, majd kórházba vitték.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

George Michaelnek nincs sok szerencséje az autókkal. Három éve, egy nyári hajnalon ugyancsak egy Range Roverrel hajtott be egy fotószaküzletbe. A rendőrök a járó motorú kocsiban meglehetősen zilált állapotban találták a művészt, zsebében marihuánás cigarettákkal. Az énekes azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült - ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A világsztárnak ráadásul korántsem ez volt az első hasonló jellegű csörtéje a törvénnyel. Három évvel korábban százórányi közmunkára ítélték, valamint két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén erősen befolyásolt állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük