94 éves korában elhunyt George Bush - Nem sokáig bírta a felesége nélkül

Amerika 41. elnöke örökre lehunyta a szemeit.

Amerika 41. elnöke örökre lehunyta a szemeit.

George Bush, az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke tegnap este örökre lehunyta a szemeit. A 94 éves Bush halálát a fia, George jelentette be az egész család nevében, akik végig mellette álltak az utolsó óráiban.

Felesége után idén ő is elhunyt

- Jeb, Neil, Marvin, Doro és jómagam szomorúan közöljük, hogy 94 lenyűgöző év után, szeretett édesapánk elhunyt. George H. W. Bush a legjobb emberek egyike volt, és a legjobb apa, akit egy fiú vagy egy lány valaha kívánhatott. Az egész család nagyon hálás a mi "negyvenegyesünk" életéért, köszönjük mindenkinek a sok törődést, és az imákat, amiket apánkért elmondtatok, és azért is hálás vagyok a barátoknak és az ország lakosainak, hogy mellettünk vagytok a gyászunkban - állt a család hivatalos nyilatkozatában.

Nem könnyű ez az év a családnak, hiszen áprilisban szeretett édesanyjuktól, a 92 esztendős Barbara Bush-tól is búcsúzniuk kellett, két nappal azután, hogy bejelentették, hogy súlyos szívbetegséggel küzd. Férje az utolsó perceiben is fogta a kezét. Barbarát rengetegen gyászolták, az egyik legnépszerűbb first lady volt az elnökök történelmében. Michelle Obama, Melania Trump és Hillary Clinton is részt vettek a temetésén.

Barbara és George 73 közös évet élhettek meg együtt, az egykori elnököt pedig nagyon megrázta imádott társa halála - valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy tőle is búcsúznunk kell, fél évvel a felesége halála után.

George Bush egy ideje már tolószékbe kényszerült, pedig nagyon sokáig korát meghazudtolóan élte az életét: 73 évesen még kiugrott egy repülőből, mondván, még megteheti. Bush népszerű volt a választók körében, sokat tett az országért, sőt, még a fiát is láthatta vezetői szerepben, ugyanis Clinton után őt választották meg a 43. elnöknek.

1983-ban Budapesten is járt, amikor még alelnökként szolgált Ronald Reagen alatt. Szép beszéddel készült, azonban az eső eláztatta a kezében tartott papírokat, azokat összetépte, majd improvizálta a magyaroknak tartott szónoklatát.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük