3 gyermeket szült Gena Lee Olin, a Baywatch egykori szépsége

Gena Lee Olin egykor a Baywatch vízimentőjeként lett ismert, azóta három gyerkőc édesanyja.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Akik annak idején rendszeresen nézték a Baywatch sorozatot - márpedig a kilencvenes évek Magyarországán rengetegen tették ezt -, azok bizonyára emlékeznek Gena Lee Nolinra.

A két fiúcskával és férjével

A szöszke, modellből lett sorozatsztár Neely szerepében csábította a pasikat jól ismert piros fürdőrucijában, és ahogy azt az egyes epizódokban megszokhattuk, a kamera legalább annyiszor pihent formás idomain - és a többi vízimentőén -, mint ahány fuldoklót kimentettek a hullámok közül.

Tengerpartról a dzsungelbe

Aztán Nolin, kihasználva a Baywatch nyújtotta ismertséget, 1998-ban kivált a David Hasselhoff - azaz Mitch - által vezetett életmentő csapatból, és új sorozatba kezdett. Ez volt a nálunk Sheena, a dzsungel királynője címen futó műsor, ami a hihetetlenül butuska történet ellenére is megért vagy 35 részt. No persze jórészt Nolin kisasszony hiányos ruházatának köszönhetően - hozzá képest még a Xena szereplői is állig beöltözöttnek tűntek.

Bár domborulatait a sorozat befejezése után megmutatta a Playboyban is, azt már kevesebben tudták róla, hogy akkoriban - azaz 2001-ben - már volt egy kisfia akkori férjétől, Greg Fahlmantől. Azóta a pasi már a múlté, 2004-ben ugyanis a szőkeség hozzáment Cale Hulse hokijátékoshoz, akivel újabb két kis lurkójuk született. Hudson ma már négyéves, Stella, a kislány pedig decemberben lesz kettő. Mellettük pedig még ott van a nyolcéves Caia, aki férje előző házasságából való.

Főállású mami

Nem csoda, ha három - sőt, néha négy - gyerkőc anyjaként manapság elsősorban a család tölti ki mindennapjait. Nevelési tapasztalatait pedig mostanság könyvbe próbálja fogalmazni, hogy segítsen a leendő anyáknak. Egyebek közt őszintén beszámol a szülés utáni depresszióról, amit ő is átélt, továbbá arra biztat minden friss mamit, hogy ne aggódják túl magukat apróságokon - amit persze könnyebb mondani, mint megtenni.

A legszexibb sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Szeretem az anyasággal járó felelősséget. Hogy látom őket felnőni, és tudom, egy csomó dolgot én tanítottam nekik. Szerintem félelmetes, ám egyben remek érzés! Ahogy egyre több tapasztalatot szerzek a gyereknevelésben, úgy látom egyre jobban, mik az igazán fontos dolgok. Nem kell mindenen aggodalmaskodni, és olyan dolgokon idegeskedni, amik nem is annyira lényegesek.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Szerencsére a korral egyre türelmesebbé váltam - és a Wiggles gyerekmusicalt már 25-ször láttam egymás után - mesélte a Graco bébitermékeket gyártó cég blogján.
Ezt is szeretjük