Ma 29 éve, hogy elhunyt Freddie Mercury: ezért csak egy nappal a halála előtt nyilatkozott betegségéről
Ma 29 éve annak, hogy bejelentették, Freddie Mercury örökre lehunyta a szemeit.

freddie-mercury-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Freddie Mercury a Queen zenekar énekeseként hódította meg emberek millióinak szívét, a 20. század egyik legikonikusabb alakjaként írta be magát a történelembe, tehetséges előadóművészként igazi showman volt a színpadon. Ritka jó érzékkel tudott a közönséggel kommunikálni, napjainkban is csak kevés zenész képes erre.

A '70-es és a '80-as években az extravagáns és különleges stílus jellemezte: gyakran feltűnő és polgárpukkasztó ruhadarabokban hívta fel magára a figyelmet. Az idő elteltével viszont visszafogottabb lett két okból is, egyfelől az életkora, másfelől az egyre romló egészségügyi állapota miatt, olvasható a Freddie Mercury - A nagy tettető - Egy élet képekben című könyvben, amit Sean O'Hagan írt.

Freddie Mercury halála előtt egy nappal vallotta csak be, hogy súlyos beteg

A hivatalos adatok szerint 1987-ben derült ki Freddie Mercuryról, hogy HIV-pozitív fertőzött, bár ahogy a könyv szerzője is fogalmazta, a pontos időponttal kapcsolatban máig sem tiszta minden. Ekkor csak nagyon kevés embert avatott abba bele, hogy halálos betegséggel küzd, a legközelebbi barátai, illetve a zenekar tagjai tudtak csak erről. 

Freddie Mercury 1990 augusztusában.
Freddie Mercury 1990 augusztusában.
Fotó: Tom Wargacki / Getty Images Hungary

- Nagyon szomorú napok következtek, komolyan, de Freddie nem keseredett el. Beletörődött abba a ténybe, hogy meg fog halni. Elfogadta, hiszen valamikor mindannyian meghalunk. (...) Elfogadta, hogy ő immár a szerencsétlenül jártak közé került, semmit sem bánt meg. Na jó, talán egy dolgot mégis - azt, hogy még olyan sok muzsika benne rekedt - idézte a könyv szerzője, Peter Freestone, Mercury személyi asszisztense szavait egy régebbi interjújából.

Mercury nagy szerelme, Mary Austin, akivel 1969-től 1976-ig élt párkapcsolatban, ugyanúgy a beavatottak közé tartozott. A szakításuk után is roppant szoros maradt a kapcsolatuk, el sem tudták képzelni az életüket egymás nélkül, nem csoda, hogy a vagyonának a felét ő örökölte. Az asszony így fogalmazott Mercury utolsó éveiről:

- Nem kereste a kifogásokat, hanem elfogadta az elkerülhetetlent.

Most derült ki, hogy milyen hihetetlenül bátor.

A cikk az ajánló után folytatódik

Amikor Mercury megosztotta a szomorú hírt a barátaival, mindenkit arra kért, hogy többet ne említsék meg neki a betegségét. Nem szerette volna, ha ez az állapota venné át az irányítást az élete felett, pont emiatt a nyilvánossággal sem osztotta meg hosszú évekig, hogy AIDS-es. Úgy élte a hétköznapjait, mintha minden a régi lenne, ugyanúgy fellépett, és albumokat gyártott a Queennel, még egy új lakást is vásárolt a svájci Montreux-ban, amit fényűző módon rendezett be, pedig pontosan tudta, hogy valószínűleg ő sosem fog benne élni. Élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy étteremben egyen, előfordult, hogy napokon át csak azért feküdt az ágyban, hogy elég erőt vegyen ahhoz, hogy a barátaival vacsorázzon egy exkluzív helyen.

Ahogy teltek az évek, külsején is egyre jobban látszódott, hogy súlyos beteg. Amikor 1991 februárjában az I'm Going Slightly Mad című dal videóklipjét forgatták, direkt parókát viselt, és fekete-fehérre sminkeltette magát, akár a pantomimesek, nem akarta, hogy az emberek kiszúrjanak bármi gyanúsat a külsején. 1991 májusában vették fel a legutolsó videót, amiben szerepelt, ez volt a These Are The Days Of Our Lives. Tőle szokatlan módon csak egy helyben állt végig az egész felvételen, mivel ekkor már a járás is óriási fájdalmakat okozott neki.

IMG 20201123 111726
Fotó: A szerző

1991 októberében jelent meg a Queen legutolsó olyan kislemeze, amikor még Mercury is élt, ez volt a Show Must Go On, magyarul A show-nak tovább kell mennie. Érdekesség, hogy a lemez B oldalára a Keep Yourself Alive, azaz a Maradj életben című 1973-as számuk került. Egy hónappal később, 1991. november 23-án közleményben jelentette be a zenész, hogy AIDS-es, másnap, november 24-én kensingtoni otthonában hunyt el. Az AIDS következtében fellépő tüdőgyulladás okozta a halálát.

- A hírnév nem lopta el a lelkét, és ahogy azt az utolsó évei is bizonyítják, nem ásta el a méltóságát. Az utolsó percig showman, illuzionista és kaméleon maradt, egyszerre a színpadon a vastapsig játszó primadonna meg egy elképesztően visszahúzódó magánember. A halált is a maga módján fogadta - fogalmazta meg a legendáról a véleményét a kiadvány szerzője.

Cikkünk Sean O'Hagan Freddie Mercury - A nagy tettető - Egy élet képekben könyve alapján készült. 

Ez a gazdagon illusztrált album a világ egyik legsikeresebb és legismertebb showmanjének sziporkázó életét tárja elénk. Freddie Mercury Zanzibár szigetén töltötte a gyermekéveit, énekesként a legendás Queen együttessel hódította meg a világot, szólókarrierjével pedig a legnagyobbak közé emelkedett. Ő lett a huszadik század popkultúrájának egyik legfontosabb és legikonikusabb alakja. Ritka fényképek és bennfentes információk segítik az olvasót, hogy ezen az albumon keresztül még jobban megismerhesse a szupersztár életét. 

Kiadja az Álomgyár Kiadó.

Ára 6499 forint.
Ezt is szeretjük