Frank Sinatra és Mia Farrow szerelme legendás volt Hollywoodban: a házasságuk mégis 2 év után véget ért

Frank Sinatrát és Mia Farrow-t sokan támadták a köztük lévő nagy korkülönbség miatt, mégsem ezért váltak el.

frank-sinatra-mia-farrow
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Frank Sinatra és Mia Farrow kapcsolata - sok más hollywoodi románchoz hasonlóan - egy forgatással indult. A páros Az elrabolt expresszvonat című mozifilm munkálatai közben találkozott egymással, amelyet 1965-ben mutattak be a mozikban.

A 19 éves, addig modellként dolgozó Farrow-t rögtön levette a lábáról Sinatra sármja, aki már az ötvenes éveit taposta, és két váláson is túl volt.

Frank Sinatra és Mia Farrow válásának oka

Dacára annak, hogy sokan támadták őket a köztük lévő hatalmas korkülönbség miatt, a pár kétesztendőnyi randevúzás után, 1966-ban összekötötte az életét. Úgy szólt a fáma az álomgyár berkein belül, hogy a szerelmük megrendíthetetlen, azonban ez nem egészen így volt: házasságuk mindössze két évig tartott.

sinatra farrow
Fotó: Keystone / Getty Images Hungary

Valósággal megőrültek egymásért amíg együtt voltak, és a nyilvánosság előtt ők testesítették meg a kor álompárját. Így sokakat sokkolt, amikor 1968-ban bejelentették válásukat. Később kiderült, nem a szerelem tüze hunyt ki köztük.

A 2009-ben kiadott Sinatra in Hollywood című könyvben került napvilágra, hogy szakításuk hátterében a színésznő munka iránti őrült szenvedélye állt. Az alkotásban Farrow lehetetlen tinédzserként hivatkozott saját magára, akinek semmi más álma nem volt, csak hogy filmeket készítsen. 

farrow sinatra
Fotó: Getty Images Hungary

Sinatra pedig másra vágyott, ő egy olyan feleséget akart maga mellett tudni, aki nem dolgozik, kizárólag a háztartást vezeti. Így végül, amikor kérése ellenére kedvese elfogadta a Rosemary gyermeke főszerepét, beadta a válókeresetet.

Bár ezután mindketten újraházasodtak, sosem szűntek meg szeretni egymást. Sőt olyan pletykák is napvilágra kerültek az évek folyamán, miszerint szeretők voltak. Egyesek úgy tartják, hogy a színésznő fiának, Ronannek igazából nem Woody Allen, hanem Frank Sinatra az édesapja. Természetesen ezt a filmcsillag sosem erősítette meg, ugyanakkor nem is cáfolta, valamint azt is többször hangoztatta volt férje elhunyta után, hogy ő volt élete szerelme.

Marilyn Monroe és John F. Kennedy kapcsolata

John F. Kennedy, bár házasságban élt Jackie Kennedyvel, az elnök mégis elég gyakran félrekacsintott. Számos nőt hódított meg, leghírhedtebb szeretője Marilyn Monroe volt, akivel sógora és húga, Peter Lawford és Pat Kennedy partiján találkozott először 1961 novemberében.

John F. Kennedy emiatt szakított meg Marilyn Monroe-val minden kapcsolatot - Váratlanul lépett ki az életéből

John F. Kennedy és Marilyn Monroe viszonya emiatt ment tönkre.

Elolvasom
Ezt is szeretjük